2024. április 19. - Emma

Lui Padre szerint a Fidesz-KDNP megvezet minket

A média boszorkánymesterét a szélsőséges időjárási viszonyokról kérdeztük, azonban szóba került a Fidesz-KDNP is. Érdekes végkifejlet. Vajon hogy sikerült?
2010. május 23. vasárnap 15:25 - Győry S. József
Mit jelent az Ön meglátásában a napokban lehullott hatalmas mennyiségű csapadék?

Ez a jelenség az evolúció fejlődését bizonyítja, ami szeretné megőrizni az emberek feletti uralmát. Nem hagyja, hogy az emberek olyan dolgokat alakítsanak ki maguknak, amelyek a természet ellen valóak, itt az erdők kiirtására, nagyobb patakok vagy gödrök betömésére gondolok: a víznek emiatt nincsen útja, ahol elfolyhat.

Ezt a hatalmas mennyiségű vizet a föld egy idő után képtelen elnyelni. Az embernek ez sem elég, még inkább rájátszik erre a negatív folyamatra, hiszen nem hisz a természet erejében, ez a mostani kellemetlen éghajlati viszonyokban is tetten érhető. Az emberiség tehát megbolygatja a világegyetemet.

Mégis mit kellene tennünk?

Nagyon fontos lenne olyan csoportoknak a megalakulása, akik a természethez, és a globális éghajlatviszonyokhoz pozitívan tudnak állni. Minden embernek, illetve növénynek és állatnak meg van az aurája, amely képes hatni a környezetére, ehhez persze a környezetnek, az emberiségnek is pozitív energiát kellene közölni.

Milyen aurája van egy fának?

Az élettelen tárgyaknak mint a fa vagy a növények (?!) ódjuk van, ez csak egy megkülönböztetés az ember aurájától. A legtöbb növénynek azonban negatív az ódja a legtöbb esetben, ezt a permetezésnek, a túlnemesítésnek köszönhetjük. Ezek már nem azok az igazi, ősi növények, a számtalan negatív hatás miatt. Épp ezért mondtam, hogy az emberiségnek pozitív energiát kellene közölnie a környezete felé.

Önnél mi a természet közeliség?

Ki az a Lui Pádre?
Közismert mestermágus – boszorkánynagymester nevem: Lui Padre.

Már gyerekkoromban különleges képességeim, intuícióim voltak, melyeket az apám fodrászati szalonjában igyekeztem kibontakoztatni, és melyek alapján tevékenykedtem. Így a spiritizmus, az okkultizmus, a mágia életem része lett. Ekkor kezdtem felismerni ezeket a különleges képességeimet, amelyekkel másokon segíteni tudtam. A tudásszomjam, a tudás utáni vágyam egyre nőtt, amit időről-időre sikerült mind jobban kifejleszteni és kikristályosítani. Egyre többen fordultak hozzám mindenféle problémával, amelynek megoldásában sikeresen tudtam segíteni. - Részlet a mágus honlapjáról.
Ez nálam maga az élet. Ha nincs természet, akkor nincsen élet a Nagy Körforgásban. A természetben az ember számtalan dolgot megismerhet, vagy ismét felfedezhet, ami a közérzetének és a tudatának nagyon-nagyon jót tehet.

Mit tanult a természettől?

Az éjjel és nappal a természetben nagyon más, mint a városi létben. Én ezt teljesen megtanultam. Hasonló a hideghez és a meleghez való alkalmazkodás, valamint megismertem a fogyasztható és emberi fogyasztásra alkalmatlan növényeket, és gyógynövényeket is. Ezáltal magát a gyógyítást tanultam meg a természettől.

Nyilván kapcsolatban áll természetfeletti lényekkel is.

Természetesen folyamatosan kommunikálok különböző istenségekkel, hiszen ez a foglalkozásom. A teremtő nem hisz a tudományban, tehát az ősrobbanás elméletében. Ne bonyolítsuk túl. Mindennek megvan a maga istensége az univerzum körfolyamatában, így a növényeknek és a fáknak is.

Az ember képes velük egy másik tudatszinten kommunikálni, persze mindenki más-más szinten áll alapból. Ezt a rádiók, vagy a mobiltelefonok frekvenciájához lehetne hasonlítani, hiszen hiába kapunk egy jelet, ha a készülék nem képes fogadni azt. Aki képes erre, az meghívhatja ezeket az isteneket, akik teljesíthetik a kéréseit. Többnyire nem egyből persze, de előbb-utóbb mindenképpen.

Mit mondanak az istenségek hazánk jelenlegi helyzetéről gazdasági, és politikai szempontból?

Az emberek kiábrándultak a politikából. Az evolúció szüleménye ez is, hiszen a Fidesz a KDNP-vel kötött barátságot, ők kormányoznak, a hit által ők próbálják megvezetni az embereket. Gazdasági szempontból azt üzenik, hogy egyedül a természetben bízhatunk.

És Lui Padre mit üzen?

A pozitív gondolkodás elsajátítását tartom a legfontosabbnak, az elkövetkező egy-két hétben kellő hittel mindenki megteremtheti az életvitelét. Ki mint vet, úgy arat. Ha valakiben nincsen meg a kellő hit, ambíció, az lemarad a nagy versenyben.

Mi a véleménye a sarlatánokról?

A sarlatánok is a természetet használják ki, csak más értelemben mint azok, akik fizikailag pusztítják a fákat. Őket materialista szempontok hajtják, elsősorban a pénz. Más szempontból a felsőbb erőket nem képesek megidézni, nem képesek velük kommunikálni. Negatív irányban viszik el a fejlődést. Ha elmegy hozzájuk a kuncsaft, nem a valós dolgokat mondják, tehát becsapják őket az anyagi javakért. A természet, az univerzum ezt megpróbálja meggátolni, éppen ezért létesülnek különböző hitvallási iskolák.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását