Túl van hype-olva az időszakos böjt?

Az utóbbi időszak kutatásai ugyanakkor egyre több kérdést vetnek fel ezekkel az állításokkal kapcsolatban. Egyes vizsgálatok szerint az időszakos böjt hatékonyabb lehet más diétáknál, más kutatások viszont ennek az ellenkezőjét mutatják. Olyan eredmény is született, amely szerint a módszer növelheti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát.

„Nem varázslat”

– mondja Krista Varady, a Chicagói Illinoisi Egyetem táplálkozástudományi professzora. A kutatók sem értenek mindenben egyet, nemhogy a közösségi médiában megszólaló influenszerek. A kérdés tehát az, hogy valóban túlértékelték-e az időszakos böjtöt, vagy egy olyan ígéretes étrendi módszerről van szó, amely akár évekkel is meghosszabbíthatja az életet. A bizonyítékok ellentmondásosságának egyik legnagyobb oka pedig meglepően prózai: a kutatók egyszerűen nem tudják pontosan, mit esznek a vizsgálatok résztvevői.

Mit ettek az őseink?

Az időszakos böjt egyik alapvető elképzelése, hogy az emberi szervezet olyan környezetben fejlődött ki, ahol nem volt magától értetődő a napi három étkezés és két köztes nasi. Mark Mattson, a Johns Hopkins Egyetem idegtudósa szerint őseink nem ilyen körülmények között éltek.

Böjt során az anyagcsere az elsődlegesen cukrot felhasználó működésről – ezt glikolízisnek nevezik – átáll a vérben keringő zsírok elégetésére. Ez az úgynevezett metabolikus váltás a sejtek működését is megváltoztatja. Az egészséges sejtek elkezdik újrahasznosítani az elhasználódott és károsodott fehérjéket, vagyis beindul az autofágia. Elméletben mindez jól magyarázná az időszakos böjtnek tulajdonított egészségügyi előnyöket. Mattson egy, a New England Journal of Medicine-ben megjelent nagy hatású tanulmányban a metabolikus váltást a hosszabb élettartammal, valamint egyes betegségek – köztük a cukorbetegség és a rák – alacsonyabb előfordulásával hozta összefüggésbe.

Csakhogy van egy komoly probléma: ennek az elegáns magyarázatnak a legerősebb bizonyítékai egereken, legyeken és férgeken végzett kísérletekből származtak. Náluk az időszakos böjt szinte csodaszernek bizonyult. Az egerek akkor is karcsúak és egészségesek maradtak idős korukig, ha ugyanannyi kalóriát fogyasztottak, mint szabadon étkező társaik, amennyiben az étkezésüket meghatározott időszakokra korlátozták. A kontrollcsoport eközben elhízott és megbetegedett. Az embereken végzett kutatások azonban jóval kevésbé egyértelmű eredményeket hoztak.

Egerekről és emberekről

Az elhízás esetében az időszakos böjt típustól függően nagyjából 5 százalékos testsúlycsökkenést eredményez az embereknél – mondja Varady. Ez szerinte nagyjából ugyanannyira hatékony, mint bármely más diétás stratégia. A humán vizsgálatok azonban egyelőre nem tudták megismételni az egérkísérletek látványos eredményeit – és a közösségi médiában terjedő sikertörténeteket sem. Már kisebb fogyás is járhat anyagcsere-előnyökkel. Csökkenhetnek például bizonyos metabolikus kockázati tényezők, köztük a koleszterinszint és a vérnyomás. Úgy tűnik, az időszakos böjt a policisztás ovárium szindróma tüneteit is enyhítheti.

Varady szerint minél rosszabb egészségi állapotban van valaki a beavatkozás kezdetén, annál nagyobb előnyöket tapasztalhat. Ezek a hatások azonban az embereknél rendszerint kevésbé erősek, mint az egérkísérletekben. Ráadásul az időszakos böjt intenzívebb változatai – például a minden második napon történő étkezés – akár ronthatják is az anyagcsere-egészséget, mivel csökkenthetik a zsírmentes testtömeget.

Hasonló a helyzet a kognitív képességek javításával kapcsolatos állításoknál is: jelentős különbség van az egér- és az emberi vizsgálatok eredményei között. A rák esetében szintén vegyes a kép. Állatkísérletekben az időszakos böjtöt a rák megelőzésével és a kemoterápia toxikus hatásaival szembeni nagyobb ellenálló képességgel is összefüggésbe hozták. Egy, egereken működő mechanizmusra épülő nagyobb humán vizsgálat azonban nem tudta reprodukálni az eredményt.

A kutatók egy olyan speciális étrendet dolgoztak ki, amely elméletileg a hosszú távú böjt biológiai válaszát utánozta volna: ellenállóbbá kellett volna tennie az egészséges sejteket, miközben gyengíti a rákos sejteket. A résztvevők szervezete azonban nem lépett be a kívánt metabolikus állapotba. Van ugyanakkor ellenpélda is: az 5:2 diéta javíthatja a kemoterápián áteső, áttétes emlőrákkal élő nők életminőségét, és lassíthatja a betegség előrehaladását.

Miért működik jobban az egereknél?

Az egymásnak ellentmondó eredményekből egy meglehetősen világos minta rajzolódik ki: az időszakos böjt előnyei az embereknél egyszerűen kevésbé látványosak, mint az állatoknál. Ennek részben alapvető biológiai különbségek az okai. Egy egér anyagcseréje például jóval gyorsabb az emberénél. Courtney Peterson, a Harvard Egyetem közegészségügyi karának táplálkozástudományi docense szerint ezért egy rágcsálónál végzett 16 órás böjt az ember esetében akár többnapos böjtnek is megfelelhet. Az egerekkel végzett kísérleteknek ráadásul van egy másik komoly korlátjuk is: a laboratóriumi állatok gyakran genetikailag szinte azonosak. Ez messze nem tükrözi az emberek közötti változatosságot.

A legnagyobb akadály azonban talán nem is a biológia, hanem az információhiány.

A kutatók ugyanis rendkívül nehezen tudják megállapítani, hogy a vizsgálatok résztvevői valójában mit és mennyit esznek.

A memória sem tökéletes

Az állatkísérletekben azért is könnyebb egyértelmű kapcsolatot találni az étrend és annak biológiai hatásai között, mert a kutatók pontosan tudják, mit esznek az állatok. Egy laboratóriumi egér nem dönthet úgy, hogy vacsora után még bekap egy szendvicset. Pontosan azt és annyit eszik, amit a kutató ad neki. Az embereknél ez természetesen nem így működik. A kutatók megmondhatják, milyen étrendet kellene követniük a résztvevőknek, és étkezési naplót is adhatnak nekik, de ezután mindenki visszatér a saját életéhez, és maga hozza meg a döntéseit. A kutatás így nagyrészt arra támaszkodik, hogy a résztvevők pontosan beszámolnak arról, mit ettek. Csakhogy még az őszinte emberek emlékezete sem tökéletes. Valaki elfelejthet beírni egy étkezést a naplóba, vagy szégyenből kihagyhat ezt-azt, amit a böjt időszakában fogyasztott. Varady szerint kutatásainak résztvevői közül mindössze körülbelül 50 százalék küldi vissza egyáltalán az étkezési naplót, és még ezek között is akadnak olyanok, akik megszépítik a valóságot. A kutató egy korai vizsgálata során saját szemével látta, mennyire komoly lehet a probléma: egyik résztvevője egyetlen ülésben próbálta meg utólag leírni egy teljes hét étkezéseit. „Ez egyszerűen hamis adat” – ismerte fel Varady.

Egy 2025-ben kidolgozott nemzetközi kutatási módszer szerint az emberek átlagosan mintegy 30 százalékkal aluljelenthetik a táplálékbevitelüket. Thomas Wilson, az Aberystwyth Egyetem táplálkozáskutatója szerint nagyon ritka, hogy valaki inkább túlbecsüli az elfogyasztott mennyiséget. A pontos energiafelvétel mérésének egyik legjobb módszere a kétszeresen jelzett víz használata. A résztvevők olyan vizet isznak, amelyben hidrogén- és oxigénizotópokat dúsítottak. A kutatók ezután azt mérik, milyen gyorsan távoznak ezek az izotópok a szervezetből a vizelettel és az izzadsággal. Ebből kiszámítható, hogy a szervezet mennyi energiát használt fel. A 2025-ös módszer alapján az emberek átlagosan 400–800 kalóriával, vagy akár még ennél is többel kevesebbet vallanak be a tényleges fogyasztásuknál. Varady kutatásai pedig ennél is meghökkentőbb különbségeket tártak fel: egyes résztvevők napi 1600–2000 kalóriáról számoltak be, miközben a kétszeresen jelzett vízzel végzett mérés szerint ténylegesen mintegy 3500 kalóriát fogyasztottak.

Még a táplálkozástudományi szakembereknek is nehéz pontosan megbecsülniük a bevitt tápanyagokat. Az adagok mérete jelentősen eltérhet, ráadásul a kutatók által használt tápanyagtáblázatok is átlagértékekkel dolgoznak, nem az egyes termékek pontos összetételével. A probléma annyira ismert és jelentős, hogy felmerült: a tudományos folyóiratoknak talán egyáltalán nem kellene közölniük az önbevalláson alapuló táplálkozási kutatásokat. A gyakorlatban azonban a kutatók egyelőre nem tudják elhagyni ezeket a módszereket. „Nagyjából ennyi áll rendelkezésünkre” – fogalmaz Varady.

Okosmérleg helyett okosvilla?

Lehet, hogy azonban nem sokáig kell kizárólag az önbevallásra hagyatkozni. Az egyik legszigorúbb kutatási módszer az úgynevezett bentlakásos etetési vizsgálat, amelyben a kutatók pontosan ellenőrzik, mit esznek a résztvevők. Minden kalóriát kontrollálnak, az ételeket lemérik, és természetesen az sem működik, hogy valaki a böjt alatt titokban bekap valamit a hűtőből.

Peterson ilyen vizsgálatokat is végzett. Kutatásaiban az időszakos böjt erősebb hatásokat mutatott, mint amit az összesített szakirodalom alapján várni lehetett volna: csökkent a vércukorszint és a vérnyomás, mérséklődött az oxidatív stressznek nevezett molekuláris károsodás, és nőtt az autofágia mértéke. A módszernek azonban komoly gyakorlati korlátai vannak: drága, ezért a vizsgálatok általában kevés résztvevővel és rövid ideig zajlanak. Kevés ember tudna fél évre beköltözni egy ellenőrzött táplálkozási vizsgálatba. Ezen próbálnak változtatni az új technológiák. Egyre több kutató keres olyan megoldásokat, amelyekkel az étkezés nyomon követése kevésbé vagy egyáltalán nem támaszkodik a résztvevők önbevallására.

Vannak például olyan vizsgálatok, amelyekben a résztvevők minden elfogyasztott ételről fényképet készítenek. Ez azonban továbbra is megköveteli az aktív közreműködést. Más megoldásoknál szemüvegre vagy nyakláncra szerelt kamerák készítenek rendszeresen felvételeket – egyes eszközök akár hét másodpercenként, vagy a rágás érzékelésekor. Ezeknél viszont már a magánszféra védelme vet fel komoly kérdéseket. Kamerák nélkül is készülnek új megoldások. Fejlesztenek például olyan nyakláncokat, amelyek érzékelik a rágást, okosvillákat, amelyek követik, mikor és mennyi étel kerül a szájba, valamint fogra szerelhető érzékelőket, amelyek az elfogyasztott tápanyagokat próbálják nyomon követni. A legtöbb ilyen technológia még prototípus. Egyelőre praktikusabb megoldás lehet a rendszeres vér- és vizeletvizsgálat, amelyből következtetni lehet arra, milyen makrotápanyagokat dolgoz fel a szervezet. Wilson szerint a vér- és vizeletelemzés sokkal több információt adhat az elfogyasztott táplálék összetételéről.

Wilson szerint egyetlen technológia önmagában aligha oldja meg a problémát. Több módszer kombinációja azonban már közelebb vihet a megoldáshoz. A kutatók ezért olyan rendszert képzelnek el, amelyben az étkezési naplók szubjektív adatait vér- és vizeletvizsgálatokból származó objektív biomarkerekkel, valamint viselhető eszközökkel – például kamerákkal – egészítik ki. Egy jelenleg zajló kutatás azt vizsgálja, hogy e módszerek kombinációjával elérhető-e, hogy a résztvevők a saját, hétköznapi életüket élve is olyan minőségű adatokat szolgáltassanak, mintha ellenőrzött körülmények között lennének. A cél az, hogy a kutatóknak ne kelljen többé pusztán arra hagyatkozniuk, hogy valaki pontosan emlékszik arra, mit evett előző nap.

Nem csak a böjt problémája

Mattson szerint az időszakos böjt klinikai vizsgálatait még tovább kellene fejleszteni. Nemcsak azt kellene ellenőrizni, hogy a résztvevők betartják-e az étrendet, és pontosan mit, illetve mennyi kalóriát fogyasztanak, hanem a fizikai aktivitást és az alvást is mérni kellene – ezeket ugyanis az állatkísérletekben szintén pontosan kontrollálják. Közben a kutatók és a technológiai cégek egy kényes határvonalon egyensúlyoznak: mennyit szabad feláldozni a magánszférából azért, hogy végre pontos képet kapjunk arról, mit esznek az emberek?

A közösségi médiában eközben továbbra is gyakran összemosódnak az egérkísérletek és az emberi vizsgálatok eredményei, és az időszakos böjt előnyeit is hajlamosak túlértékelni. Varady már azon gondolkodik, hogy YouTube-csatornát indít, mert szerinte túl sok a téves információ. A probléma azonban jóval túlmutat az időszakos böjtön. Ez lehet az egyik oka annak is, hogy a táplálkozástudomány eredményei miatt sokan frusztráltak. A koleszterinnel kapcsolatos tanácsok például évtizedek alatt többször változtak: egyszer gyilkosként tekintettek rá, máskor már nem tartották különösebben veszélyesnek.

A háttérben ugyanaz a kellemetlen tudományos probléma húzódhat meg: egyszerűen nem tudjuk elég pontosan, mit esznek az emberek.