Az öntözővízre elkülönített 10 milliárd forintos támogatás ugyan rövid távon enyhítheti a mezőgazdaság aszály miatti sérülékenységét, de egy fontos ösztönző – a víz árának megtapasztalása – tűnik el ezzel a rendszerből. A jelenlegi gyakorlat ellentétes az Európai Unió Víz Keretirányelvével (VKI), amely szerint a vízhasználat árpolitikájának a készletek hatékony felhasználására kellene ösztönöznie, a „használó fizet” elv alapján.
Azonban nem ez az első ilyen eset a hazai vízgazdálkodásban: 2014 óta többször is eltörölte vagy csökkentette a vízdíjat a magyar kormány – gazdasági és agrárszakmai indokokra hivatkozva. Az öntözött területek aránya azonban ennek ellenére is jellemzően stagnált. A 2022-es aszály ismét ráirányította a figyelmet arra, hogy az öntözés kulcsfontosságú lehet a klímaváltozásra való felkészülésben – de nem mindegy, milyen áron.
Európai összehasonlításban egyedülálló, hogy Magyarország teljes mértékben átvállalja a gazdák öntözővízköltségét. Bár más országokban is jelen van a támogatott árképzés, az öntözés jellemzően pénzbe kerül – és ezáltal ösztönöz a takarékosságra.
Németország a vízszolgáltatás teljes költségét megfizetteti a felhasználókkal – ideértve a környezeti és erőforrásköltségeket is. A cél a pazarlás visszaszorítása, a természetes vizes élőhelyek védelme.
Ausztria szigorún alkalmazza a „felhasználó fizet” elvét: a vízdíj fedezi a kitermelés és elosztás költségeit. A díj ösztönzi a takarékos vízhasználatot.
Szlovákiában ugyan a vízdíj nagyon alacsony (0,001 EUR/m³), de létezik – bár csak nagy mennyiség felett kell fizetni.
Horvátország szintén nem teszi ingyenessé a vizet, de erősen támogatja az öntözőrendszerek fejlesztését és a díjakat 50–100%-ban kompenzálja.
Romániában a víz nem ingyenes, de az állam a fő infrastruktúra energiaigényét átvállalja, és uniós forrásokból magas támogatási intenzitással lehet beruházásokat megvalósítani.
A magyar öntözési gyakorlat – bár rövid távon népszerű és politikailag támogatható – hosszú távon hátráltathatja a fenntartható vízgazdálkodást. A vízdíjmentesség megszünteti a takarékosságra ösztönző mechanizmusokat, miközben a rendszer nem differenciál kis és nagy gazdálkodók között – pedig a mezőgazdaság belső szerkezete rendkívül heterogén.
Ahogy Szabó Péter klímapolitikai tanácsadó fogalmaz: „egyértelmű támadási felület az uniós irányelvben foglalt, a hatékonyságot ösztönző árpolitikától való eltérés, de egyelőre ennek még nem mutatkoznak közvetlen jogi következményei.
Miközben az öntözés egyre fontosabb témává válik a klímaváltozás miatt, éppen most lenne szükség egy olyan vízgazdálkodási modellre, amely nemcsak mennyiségi, de minőségi célokat is szolgál: igazságosan osztja el a vizet, ösztönöz a takarékosságra, és segíti a természetes vizes élőhelyek megőrzését.
