2024. április 14. - Tibor
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Optimisták az agráriumban

Bizakodva kezdték az évet az agrárcégek, idén a pénzügyi eredményeik javulására és az uniós pályázatok folyósítására is számítanak - közölte a K&H szerdán az MTI-vel.
2024. január 17. szerda 14:01 - HírExtra

Felmérésük szerint a mezőgazdasági társaságok várakozásai 2023 végén még jelentősen elmaradtak az utóbbi évek csúcsidőszakaitól, de már elmozdult a vállalkozói hangulat a mélypontról, amit 2023 harmadik negyedévében mértek. Ekkor 4,7 százalékos árbevétel- és 2,3 százalékos profitnövekedéssel számoltak, a tavalyi utolsó hónapokban viszont már 6,5 százalékos, illetve 4,6 százalékos emelkedést vártak.
    
A beruházási szándék egyelőre nem változott, továbbra is a cégek 54 százalékának vannak ilyen szándékai 2024-re. A fejlesztési tervek legnagyobb része, csaknem 27 százaléka informatikai korszerűsítés. Az uniós források érkezésében 57 százalék bízik, ez a legmagasabb érték az ágazati rangsorban, hiszen például a kereskedelemben csak 39 százalék, a szolgáltató vállalkozások körében mindössze 37 százalék számít arra, hogy idén uniós forrásokhoz jut. Az ipari, építőipari cégek 54 százaléka vár brüsszeli pénzeket - tették hozzá.
    
A K&H november 6. és 30. között összesen 400 magyarországi mikro-, kis- és közepes vállalkozás várakozásait mérte föl. Az agrárszektorból 84 cégre terjedt ki a kutatás - olvasható a közleményben.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását