2024. október 7. - Amália

MSZP: Sorban mennek tönkre a gazdák

Egyre nagyobb bajban vannak a hazai növénytermesztők, sürgős intézkedésekre volna szükség. A száguldó infláció az egekbe emelte a termelők költségeit, lényegesen többe kerül a termékek előállítása, miközben a gabona ára megfeleződött. A növénytermesztők több mint 100-150 ezer forintot buknak el hektáronként - állítja az MSZP.
2023. július 18. kedd 17:01 - HírExtra

Harangozó Gábor közleménye:

Mindezt tetézi, hogy az exporttilalom miatt komoly piacvesztést kellett elszenvedniük a gazdáknak, majd az ukrán gabona behozatalára is csak későn született reakció. Mindezt egy óriási aszálykáros év után kellett elszenvednie a gazdáknak, amelyben nem kaptak érdemi kártérítést a kormány részéről.

Az Orbán-kormány gyakorlatilag agrár, falu és vidékellenessé vált, hiszen nem csak a termelőket véreztetik ki, hanem a falvakat is hagyják elsorvadni. A bezárt posták, a lenyúlt takarékfiókok, a tönkretett vidéki kisboltok, a leépült orvosi ellátás és a működőképesség határán táncoló oktatás ezt mind alátámasztja. 

Pedig eddig legalább a mezőgazdaság viszonylag stabil megélhetést tudott biztosítani, de már a gazdák is tönkremennek. A kormány hibát hibára halmozva képtelen kezelni a helyzetet.

A kormány átláthatatlanná tette a földek árképzését is, az utóbbi hetekben dupla áron kezdték meghirdetni a földeket a korábbi árakhoz képest.

A vidéki embereknek is joga van a tisztességes élethez, az államnak nem szabadna kivonulnia a falvak életének rendbetételéből!

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását