2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

"Nem kell akkumulátorgyár"

Az LMP szerint az emberek elutasítják az újabb akkumulátorgyárak építését Magyarországon.
2023. január 31. kedd 13:05 - HírExtra

Kanász-Nagy Máté, az LMP frakcióvezető-helyettese keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: Debrecenben és más városokban is jól látható, milyen elementáris lakossági ellenállást váltanak ki az akkumulátorgyár-építések. Továbbá a közvélemény-kutatások is jelzik, hogy az emberek elutasítják a további akkumulátorgyárak telepítését.
    
Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, az akkumulátorgyártás súlyosan víz- és energiaigényes ágazat, Magyarországon pedig mindkettőből hiány van.
    
Hozzátette: Magyarországon már működik annyi akkumulátorgyár, amely ellátja az országot. A debreceni akkumulátorgyár egy év alatt le tudna gyártani annyi akkumulátort, amivel az összes Magyarországon futó autót le lehetne cserélni elektromos autóra. Egy év után gyakorlatilag csak és kizárólag külföldi országokat támogatna Magyarország akkumulátorgyártása, miközben a gyártás negatív hatásait Magyarország viselné.
    
Az LMP szerint nemet kell mondani a gazdaság olyan fejlesztésére, amely súlyos környezeti ártalmakkal jár.
    
Emellett a fejlesztések sértik az ország demokratikus működését is, hiszen azokról nem kérdezték meg az embereket - tette hozzá Kanász-Nagy Máté. A politikus arra biztatta az embereket, vegyenek részt a gyár elleni, Debrecenbe szervezett tüntetésen.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását