2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Az LMP nem akar GMO-t

Az LMP határozati javaslatot terjesztett az Országgyűlés elé, amely elítél minden próbálkozást az új géntechnológiák kivonására az eddigi szigorú uniós szabályok alól.
2022. május 11. szerda 15:25 - HírExtra

Ungár Péter, az ellenzéki párt frakcióvezetője szerdán sajtótájékoztatón közölte: olyan törekvésekről hallani, amelyek szerint nem ismert eredetű élelmiszerek kerülnének a magyarok asztalára.
    
Az országgyűlési határozatban a párt a zöld mezőgazdaság nagyobb arányú uniós és hazai forrású támogatását is szorgalmazza - tette hozzá. Felidézte, hogy a Momentum korábban kiállt a GMO-technológia mellett, a versenyképességre alapozott érvelésük ugyanakkor Ungár Péter szerint ellentétes az ökológiával.
    
Tetlák Örs, a párt országos elnökségének tagja, Érd alpolgármestere arról beszélt, hogy vegyipari és vetőmagipari óriáscégek kívánják megváltoztatni az eddigi GMO-mentességet. Az új génmódosítási technológiával előállított termékeket ugyanis kivonnák a szabályozás alól, és azt is elérnék, hogy az ilyen élelmiszerek megjelölés nélkül kerüljenek a boltok polcaira.
    
Hozzátette: úgy tűnik, az Európai Bizottságban megvan a szándék arra, hogy engedjen ezeknek a multiknak. Ezzel azonban a politikus szerint az élelmiszerbiztonság veszélybe kerül. Szerinte ugyanis arra csak a hagyományos technológiával és eredetmegjelöléssel ellátott élelmiszerek nyújtanak garanciát.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását