2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Civil tüntetés az oltáskényszer ellen

A pártfüggetlen civilek, akik az augusztus 28. és a szeptember 18. megmozdulások mögött álltak, újabb demonstrációt szerveztek október 1.-én „ AZ IGAZSÁG NAPJA" címmel.
2021. október 4. hétfő 07:32 - HírExtra

A néhány százfős tömeg az Alkotmánybíróság épülete elé vonult, majd onnan dobosok vezetésével molinókkal és táblákkal felszerelkezve haladtak át a Margit hídon. Előbb a Jászai Mari téren, a képviselői irodaházhoz értek, majd onnan a Szabadság tér elé mentek.

A tiltakozás a kormány járványkezelési politikája ellen szerveződött, de kiterjedt az alkotmányos rend sérülése, a diktatúra kialakítása és a becstelen, korrupt, megélhetésre alapított  pártrendszer elleni tiltakozásra is.

A felszólalások előtt mécseseket helyeztek el az épület előtt a kísérleti vakcinák áldozatainak emlékére. A megnyitót Pócs Alfréd tartotta; beszédet mondott többek közt Tóth Martinez Adrienn, Bene Gábor, a záróbeszédet Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke mondta el.

A felszólalások kifejezték azt az akaratot, ami szerint az embereknek egy emberibb, szabadabb, kényszerítéstől mentes, az emberi és alkotmányos jogokat tiszteletben tartó,  háttérhatalmi pártoktól, korrupciótól és diktatúrától mentes, élhető országot kell létrehozni, amit a jelenleg hatalmon levők, és az őket kiszolgálók  felelősségre vonásával lehet  elindítani és véghezvinni. 

A jogállamiság léte

Keményen támadták az alkotmánybírók eljárását a május óta általuk csak „nácikártyának” nevezett oltási igazolványok miatt tömegesen beadott civil panaszok, okán, valamint az augusztus elején az egészségügyi dolgozók kötelezése miatt sürgősségi elbírálást kérő panaszok elbírálásának halogatása kapcsán.

A  beszédek után  két beadványt adtak be az alkotmánybíróknak, az egyik az Alaptörvényen belül sérelmezte az intézkedéseket, a másik az Alaptörvény hatályba helyezésének jogszerűségét  és „alkotmányosságát”” vitatta. Utóbbi beadványt dr Bene Gábor és két jogász ugyanezzel a tartalommal már 10 évvel ezelőtt is beadták, de az Alkotmánybíróság 6 hónap múlva visszautasította őket azzal, hogy „sajnos letelt az elbíráláshoz szükséges határidő”.

Az eddigi tüntetések, mint ez is,- arról szóltak, hogy nem csak valami ellen, hanem valami-„ért” emeltek szót a civilek, így az emberi méltóság, az emberi jogok védelme, egy élhető ország, és egy olyan „rendszer” létrehozása mellett érveltek, ahol érvényesül a jogbiztonság, létbiztonság és közbiztonság a törvénykezésben és a mindennapi életben is. Ezt az új „rendszert” viszont a mostani háttérhatalmi támogatottságú, vagy egyéb "kamupártokkal" szerintük nem lehet létrehozni.

A tüntetők állításuk szerint nem oltásellenesek, csak gyakorolni kívánják a testük feletti önrendelkezési jogukat, mint mondják "ne kényszerítsen senkit a kormány semmilyen módon arra, hogy bizonytalan mellékhatású, vakcinának nevezett gyógyszert kelljen elfogadniuk azért, hogy  cserébe alapvető jogaikkal élhessenek, és  az eltérő vélemény ne legyen büntethető".

Elutasítják a társadalom oltottakra és oltatlanokra való felosztását, a diszkriminációt, az erőltetett oltási koncepciót, és az ezt támogató pártokat is,- gyökeres változást, a pártok felett álló nemzeti értékek és érdekek szerint működő nemzeti összefogást hirdetve.

A megmozdulás a rendőrség segítségével és támogatásával, rendbontás nélkül zajlott le, és a Szabadság téren a Székely Himnusz eléneklésével fejeződött be.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását