2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

"A 2021-es előválasztás az új magyar demokrácia megteremtésének első lépése"

Az ellenzéki szövetség pártjai felkészültek arra, hogy az előválasztást a jogszabályoknak megfelelően, az emberi élet védelmét elsődlegesként figyelembe véve, a hozzáférés legteljesebb módja mellett a meghosszabbított veszélyhelyzet ideje alatt is megtartsák.
2021. április 21. szerda 15:59 - HírExtra

Az ellenzéki szövetség közleménye:

 
A szövetséget kötött hat ellenzéki párt elnökei azt a döntést hozták, hogy 2021-ben országos előválasztást szerveznek, amelynek során a magyar emberek választják ki a 106 ellenzéki egyéni képviselőjelöltet és a közös miniszterelnök-jelöltet. A tervezés során a pártok egyrészt számoltak azzal, hogy a járvány miatt különleges körülmények között kell megszervezni az előválasztást, amelynek lebonyolításakor a legfontosabb szempontnak a biztonságot tekintik. Másrészt, ismerve a Fideszt, arra is felkészültek a szövetségre lépett ellenzéki pártok, hogy a kormány a járványhelyzettől függetlenül is megpróbálja megnehezíteni az előválasztás megszervezését. A Fidesz ugyanis a veszélyhelyzet meghosszabbítása kapcsán is kettős beszédet folytat: az új vírusvariánsok miatt elengedhetetlennek tartják a fokozott védekezést, ugyanakkor telt házas futballmérkőzések megszervezésére készülnek.

Az ellenzéki pártok készen állnak arra, hogy a jogszabályoknak megfelelően, az emberi élet védelmét elsődlegesként kezelve megtartsák az előválasztást. Lehetőség lesz a részvételre és a szavazásra, így a választók számára továbbra is biztosított lesz, hogy dönthessenek arról, kik legyenek a Fidesz kihívói.
 
A 2021-es előválasztás az új magyar demokrácia megteremtésének első lépése lesz. Számítunk a változást akaró többségre, akiknek lehetővé tesszük, hogy biztonságos körülmények között, szabadon élhessenek a választás lehetőségével.

 

DK
Jobbik
LMP
Momentum
MSZP
Párbeszéd

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását