2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Zongorát neveznek el a szcientológusok Chick Coreáról

Miközben a zenésztársadalom a világon mindenhol búcsút vesz a napokban váratlanul elhunyt jazz-nagyságtól, a magyar Szcientológia Egyház sajátos emléket állít legendás zongoristának.
2021. február 14. vasárnap 16:09 - HírExtra

Ahogy az MTI-hez eljutatott közleményükben írják, az egyház is megrendüléssel értesült a művész halálának híréről, aki zenei pályafutása mellett 1968 óta a szcientológus közösség tagja is volt. Kiemelkedő humanitáriusként kiváló példája volt az egyház alapítója, L. Ron Hubbard által a művészekről alkotott eszményképnek – írják.

Miklovicz Attila, az egyház társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója elmondta: 

„Chickkel személyesen is jó barátságban voltunk közel 20 éve. Érdekelte a magyarok sorsa, óriási inspirátorának, Bartók Bélának örököseit látta bennünk. Rendszeres budapesti látogatásai során minden alkalommal meglátogatta az egyház budapesti központját vagy találkozott magyar szcientológus barátaival. 

2018-as látogatásakor egy rögtönzött, ámde felejthetetlen koncertet adott az egyház Váci úti központjában.

Ennek emlékére az Egyházunk zongorája, amelyen játszott, ezentúl Chick Corea nevét fogja viselni.”

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását