2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Megszorításra készül a kormány?

Támogatás helyett megszorítást készített elő a kormány a katásoknak 2021-re! - írja a HírExtrához kedden eljuttatott közleményében az MSZP.
2020. december 29. kedd 12:54 - HírExtra

Az MSZP közleménye:

"A 2020-as év rendkívül megviseli a gazdaság valamennyi szereplőjét azonban a kis- és középvállalkozások még inkább ki vannak téve a válságnak. A kormány pedig ennek tudatában akarja büntetőadóval sújtani az egyéni vállalkozásokat, a kata szerint adózókat az új évben.

A KSH adataiból az derült ki, hogy még az idei gazdasági válság ideje alatt is megnövekedett az egyéni vállalkozások száma. Ennek azonban nem az az oka, hogy a kormány olyan jó feltételeket teremtett volna a vállalkozás-indításhoz, hanem az, hogy a munkavállalók az érdemi kormányzati támogatás hiányában csak ebben a formában tudják biztosítani a megélhetésüket. Ugyanis most, amikor a kis- és középvállalkozások a talpon maradásért, a dolgozók pedig a munkanélküliség elkerüléséért küzdenek, az egyéni, a kata szerint adózó vállalkozások létrehozása jelent segítséget sokak számára mindkét oldalon.

Nem elég, hogy a cégek és a dolgozók a kormánytól csak szűkmarkú támogatásra számíthattak az év során, már ha egyáltalán számíthattak, de januártól még büntetőadóval is akarják sújtani a katás vállalkozókat.

Az az Orbán-kormány, amely fennhangon hirdeti magáról, hogy az adóemelések ellen van, éppen egy gazdasági válság kellős közepén növelné meg brutális módon a kisvállalkozók terheit. Nemhogy segítenék őket, hanem még a földre is lökik azt, akinek eddig még sikerült talpon maradnia 2020-ban.

Mivel a kormány mindig a vállalkozások és a családok segítésére hivatkozik, ezért most felmerül a kérdés, hogy a januártól hatályba lépő büntetőadó mennyi családnak és vállalkozásnak nyújt majd segítséget?

Az MSZP szerint azonban, amikor mindenki a megélhetéséért küzd, akkor nem elvenni kell az emberektől, hanem segítséget kell nyújtani nekik. A talpon maradt vállalkozásoknak támogatásra van szükségük, nem pedig megszorításokra! Ezért nyújtottuk be a javaslatunkat a kisvállalkozásokat sújtó büntetőadó eltörléséről."

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását