2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Talpra áll a magyar könyvpiac?

A működő hazai könyvkiadók fogyását nem sikerült megállítani, de az árbevétel már növekedésnek indult.
2019. március 18. hétfő 10:11 - HírExtra
 
Fordulat következett be a hazai könyvkiadók gazdasági teljesítményében 2017-ben, csökkenő cégszám és alkalmazotti létszám mellett a szektor árbevétele végre emelkedésnek indult és meghaladta a 2015 évi teljesítményüket – nyilatkozza Hantos Zoltán az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.


Viharos időszakon van túl a hazai könyvkiadói piac, mint ahogyan azt az OPTEN céginformációs szolgáltató is jelezte korábban, 2012 és 2016 között mind cégszámban, mind árbevételben és legfőképpen létszámban is zsugorodott a magyarországi könyviadás.

Úgy tűnik azonban, hogy talán 2017-re megfordult a trend. A működő vállalkozások száma ugyan tovább csökkent, jelenleg 1255 könyviadó dolgozik az országban, de a kevesebb piaci szereplő tudta növelni az összárbevételt, ami a 2016-os 44 milliárdról felugrott 48 milliárd forintra. Ezzel a teljesítménnyel sikerült kis mértékben meghaladni a 2015-ös árbevételt is.

A kevesebb talpon maradó vállalkozás természetesen nem tudta felszívni a kieső cégek alkalmazottait, ezért a kiadók által foglalkoztatottak száma továbbra is csökken. Jelenleg több mint 1500 fővel kevesebb dolgoznak ilyen profilú cégeknél, mint 2012-ben.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének 2017-es könyvforgalmi adatai szintén alátámasztják, hogy a szektor elindult a növekedés útján. (forrás: https://mkke.hu/2017) Szinte minden könyvfajtánál forgalomnövekedésről számolnak be. Az ismeretterjesztő műveknél 29,51%, a szakkönyvek, tudományos művek, lexikonok, szótárak, valamint az egyéb, felsőoktatásban használatos kiadványok estében 12,58%, a gyermek- és ifjúsági könyvkiadásnál 29,7%-os volt a mért növekedés. Kivételt a szépirodalom jelent, mert ott a forgalom 0,94%-kal csökkent.

Természetesen ezek a kedvező folyamatok csak részben befolyásolják a kiadók gazdasági teljesítményét, hiszen az ellátási láncban a kiadók mellett a forgalmazók is jelentős részt hasítanak ki a könyvek fogyasztói árából. Mindenesetre, ha ismertté vállnak a vállalkozások 2018 évre vonatkozó pénzügyi beszámolói, mindenképpen érdemes lesz megvizsgálni, hogy kitartott-e tavaly a 2017-ben megindult növekedés – zárja elemzését a céginformációs szolgáltató munkatársa.
Forrás: Opten
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását