2024. április 16. - Csongor
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Így nyögnek a kínai fogyasztók

A kínai városlakók 63 százaléka "elfogadhatatlanul magasnak" tartja az árakat a kínai központi bank friss fogyasztói elégedettséget vizsgáló kutatása szerint.
2012. március 23. péntek 10:39 - HírExtra
Ugyan az infláció értéke februárban a januári 4,5 százalékról 3,2 százalékra csökkent, az élelmiszerárak továbbra is 6,2 százalékkal nőttek, s a tavalyi, éves átlagban 5,4 százalékos infláció következtében az elmúlt hónapokban rendkívül megdrágult az élet Kínában.

Tovább rontja a hangulatot és növeli az árszínvonalat az üzemanyagok árának emelése, ami az idén már második alkalommal történik a héten. A kilátásokat illetően ugyanakkor némiképp optimistábbak a kínaiak: 62 százalékuk az infláció további mérséklődésére számít, 31 százalékuk gondolja, hogy rövid távon drágulás várható.

Az 50 kínai város 20 ezer lakosának megkérdezésével elvégzett felmérésből az is kiderül, hogy továbbra sem történt áttörés a központ céljaként kitűzött belső kereslet fellendítésében. A válaszadók 82,5 százaléka nyilatkozott úgy, pénzét inkább bankbetétben tárolja, s mindössze 17,5 százalék azok aránya, akik hajlandónak mutatkoznak a közeljövőben a korábbinál többet költeni.

Ingaltanpiaci vásárlást a második negyedévben a válaszadók 14 százaléka tervez, ami a legalacsonyabb érték a felmérés 1999-es kezdete óta. Legnépszerűbbek jelenleg a különféle alapokba való befektetések és ipari beruházások - állapította meg a felmérés.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását