2024. április 20. - Tivadar
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):
Lassan egy hete tart a világ számos országában óriási viharokat kiváltó WikiLeaks-ügy. A magyar politika azonban szinte egy emberként hallgat a botrányról - legalábbis a Jobbik szerint. Interjú Volner Jánossal.
2010. december 13. hétfő 06:09 - Gedei Szilárd
Még kedden tett feljelentést Volner János, a Jobbik országgyűlési képviselője a WikiLeaks-ügy kapcsán, kémkedés bűntette és feljelentés elmulasztása miatt, ismeretlen tettes ellen. A magyar poltikai elit különös tekintettel a kormányra azonban mintha az elvárhatónál is kisebb aktivitást mutatna az üggyel kapcsolatban, pedig a héten már Magyarországra nézve kínos információk is napvilágot láttak.

"Nem tragédia"?
"Attól, hogy az iratokat nyilvánosságra hozták, az Egyesült Államok nem szűnt meg az a nagyhatalom lenni, amely globális képességekkel rendelkezik, és döntő módon befolyásolja a világ külpolitikáját. A megcsappant bizalom helyreállítható, sőt a politikusok bele lesznek kényszerítve, hogy helyreállítódjon. Akkor is, ha lesznek még kínos közlések.
Amerikával tárgyalni kell, akár szövetségesként, akár ellenfélként.
A titkos iratok napvilágra kerülése nem tragédia vagy rémálom. Az elmúlt húsz évben a kül- és biztonságpolitika társadalmi meghatározottsága ugyanis sokkal nagyobb lett, és ennek a nyilvánosság bővülésével kell járnia" - mondta Tálas Péter, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Stratégiai és Védelmi Kutatóintézetének igazgatója, biztonságpolitikai szakértő a WikiLeaks-botrány hosszú távú hatásairól.
A nemzeti érdekek képviseletében működő kormánytól nem várhatjuk el, hogy túlzottan izgalomba jöjjenek a WikiLeaks által közzétett információkon. Amikor hétfőn interpelláltam a Parlamentben, a miniszter helyett csak Németh Zsolt államtitkár válaszolt a felvetett kérdéseimre. Ráadásul ő is azért volt felháborodva, hogy egyáltalán kikerültek az adatok, és a WikiLeakset hibáztatta. Azon sajnálkozott, hogy kipattant a botrány, nem pedig azon, hogy Magyarország elleni kémkedésre szólítottak fel amerikai diplomatákat.

A kormányunk, a külügyünk reagálása tehát a Jobbik szerint...

...teljesen elfogadhatatlan volt. Nem úgy reagáltak, ahogy egy nemzeti kormánynak kellett volna. Alapvetően az volt a kommunikációjuk lényege, hogy sajnálkoztak az ügy kirobbanásán. Egyáltalán nem mondak semmit arról, milyen teendője lenne a kormánynak, vagy arról, egyáltalán tettek-e valamit, hogy megelőzzék ezeket a hírszerző tevékenységeket.

Egy nemzetközi botrány kirobbanása esetén mindig érthető, ha az érintett kormányok visszafogottan reagálnak a eseményekre. Mit gondol a magyar politikai elit többi résztvevőjének megnyilvánulásáról?

Kezdjük a szocialistákkal! Az MSZP vélhetően azért reagált így, mert ők korábban sem jeleskedtek a nemzeti érdekek képviseletében. Nyilván az elmúlt évek amerikai hírszerzői tevékenységében az MSZP, mint az elmúlt nyolc év vezetése leginkább érintett.

Schiffer András, a Lehet Más a Politika frakcióvezetője arról beszélt a HírExtrának, hogy számára nem meggyőző a nyilvánosságra került információk hitelessége.


Az LMP esete egyértelmű. Ők maguk teszik közzé a honlapjukon, egy amerikai ingatlanbefektető a legnagyobb támogatójuk, tehát anyagi függésben vannak. Érthető, hogy nem akarják ezt veszélyeztetni.

Volner János hétfői interpellációja, valamint Németh Zsolt külügyi államtitkár válasza WikiLeaks-ügyben:


Lényegében a Jobbik az egyetlen komoly poltikai párt, mely nyugodtan beszélhet az ügyről. Nekünk ugyanis semmilyen tőkebeli, vagy egyéb kötődésünk nincs senkivel, főleg nem az amerikaiakkal. Mi tehát nyugodtan várhatjuk a következő kiszivárogtatott információkat is.

Nagy kérdés, hogy mire derülhet még fény. Abban szinte mindenki egyetért, hogy valószínűleg előkerülnek még olyan papírok, melyek kellemetlenül érinthetik országunkat.

Egészen személyre szabott információk is jöhetnek még. Az eddig kiszivárogtatott adatok más országok esetén konkrét politikusok, közéleti szereplők személyes dolgairól szólnak. Olyan adatok is kiszivárogtak, melyek roppant kellemetlenek voltak egyes országok számára. Ez várható nálunk is.

Hogy konkrétan mi lehet még érdekes a WikiLeaks számára Magyarországról? Különböző szerződésekről, a katonai vezetésről, a nemzeti vezetésről szóló infók is kikerülhetnek.

Ezek között lehetnek egészen személyes dolgok is.

Kiderült például, hogy az amerikai kormány olyan biometrikus adatokat is gyűjtött magyarokról, mint például az újlenyomatok, DNS-minták. Érthető módon ez gyanús, vajon milyen szándékkal akarták, akarják ezt felhasználni. Nagy kérdés, hogy milyen zsarolási potenciáljuk lehet az amerikaiaknak magyar közéleti szereplőkkel, politikusokkal, esetleg azok tanácsadóival szemben. Aztán ott vannak a gyenge pontok, a gazdasági érdekek, érdekeltségek, gyakorlatilag minden területen sebezhetőek vagyunk a klasszikus hírszerzési módszereknek hála.

Összefoglalva, a Jobbik szerint tehát a WikiLeaks által kiszivárogtatott dokumentumok a kiszivárogtatás puszta tényén túl vetnek fel igazi problémákat?

Igen, és pont ezért nagyon bízom benne, minél több minden kiderül. Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy a nyilvánosság elé kerüljön minden, és végre mindenki tisztán lásson minden kérdésben. Ne csak egy maszatoló, az Egyesült Államok felé hajló külügyi magyarázatot halljunk, mely ráadásul az amerikaiak bizonyítható kémkedésére sem tér ki...
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását