2020. február 23. - Alfréd
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Miért tűnt el a Mars légköre?

Új Mars-missziót indít a NASA annak kiderítésére, hogy mi okozhatta a vörös bolygó légkörének eltűnését.
2010. október 6. szerda 21:59 - HírExtra
Az amerikai űrkutatási hivatal a hét elején adott zöld utat a Mars felső légkörének és ionoszférájának tanulmányozására tervezett MAVEN-szonda létrehozásához. A 438 millió dollár (85 milliárd forint) értékű projekt keretében készülő kutatóberendezést várhatóan 2013 novemberében indíthatják el a Mars felé.

A kutatást a Colorado-Boulder Egyetem vezeti, a szakemberek egyebek mellett arra próbálnak választ találni, hogy például mi történhetett azzal az Atlanti-óceán méretű vízfelülettel, amely a feltételezések szerint egykor a bolygó északi pólusáig érhetett és annyi vizet tartalmazott, mint amennyi a Föld vízkészletének egytizede.

A tudósok évtizedekig vitatkoztak azon, hogy a vörös bolygó egykori vízkészlete elérte-e azt a mennyiséget, ami beindíthatta volna a párolgással és csapadékképződéssel járó vízkörforgást.
A Nature Geoscience című tudományos szaklapban korábban megjelent tanulmány szerint a Mars felszínén 52 deltatorkolatra utaló üledékes területet találtak.

Ezeknek a torkolatoknak több mint fele azonos magasságban található, azaz egy korábbi, nagykiterjedésű óceán partvonalait is jelölhetik. A tudósok számításai szerint a 124 millió köbkilométer vizet tartalmazó ősi tenger a bolygó felszínének 36 százalékát boríthatta.

Ezért most az a legfontosabb kérdés, amire választ szeretnének kapni a kutatók, hogy ez a temérdek mennyiségű víz hová tűnt a Marsról.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ha Önön múlna, melyik tudományágat támogatná, globális szinten?
Űrkutatás mindenekfelett!
A tengerek mélyének kutatása, igazán megérne pár milliárd dollár pluszt
Az emberi agy kutatását tartom fontosnak és ezt is támogatnám
A múlt, számos titkot rejt: több, jobban felszerelt régészeti csapatra és feltárásra lenne szükség
Nem foglalkoztat a tudomány
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását