Frei Tamás megváltozott!
Alig lehet ráismerni Frei Tamásra, annyira megváltozott. Mindenki találgatja az okát, hogy vajon milyen okok állnak a háttérben.
2010. augusztus 4. szerda 12:55 - HírExtra
A riporter, körülbelül másfél évvel ezelőtt vonult vissza a nyilvánosság elől. Jelenleg külföldön, Nizzában dolgozok. Frei azt mondta, hogy az „átalakulásának” valódi oka a környezetváltozásnak köszönhető.
„Gyakorlatilag a tengerparton élek a párommal, amit ki is használok, naponta legalább félórát úszom” – mesélte a riporter. „Ez nagyon más élet, mint az eddigi, egészségesebb, nyugodtabb. Riporterként beutaztam az egész világot, és mindig ott és akkor kaptam be valamit, ahol éppen adódott. Most van időm sportolni, a piacra kisétálni, a táplálkozásom is változott, rengeteg tengeri herkentyű kerül az asztalunkra, nem beszélve az olajbogyóról és a provence-i sajtokról” – tette hozzá
Frei.
De nem csak pihenésből áll ott az élet. Frei Tamás nagy dobásra készül. Ideje nagy részét egy úgynevezett konspirációs thriller megírásának szentelte.
„Ez mindig nagy álmom volt. Tapasztalatszerzés céljából a világ számos sikerszerzőjét felkerestem a regényemhez, ami valós helyszíneken játszódik. Szudán, Franciaország, Oroszország, Magyarország és Irán területén, valóságos „díszletek közt”, kitalált személyek csavarják a történet szálait. Természetesen ezeket a helyeket is személyesen feltérképeztem, a szereplők között pedig egy képzeletbeli magyar miniszterelnök is megtalálható.
Egy holland ügynökség olvashatta el az első száz oldalt, és megállapodásra jutottunk. Rajtuk keresztül kerülhet majd a könyv Magyarországra is. Megtisztelő, hogy negyvenezer példányban szeretnék piacra dobni, azaz nagyon sokat várnak tőle” – mesélte büszkén Tamás, akit azért tartózkodott hazánkban, mert megnézte a
Forma-1-et és most egyeztette könyvének végleges borítóját is.
Forrás: Bors/HirExtra