2024. április 18. - Andrea, Ilma
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Cher gyűlölte önmagát!

Cher a világ egyik legkedveltebb és legszexisebb énekesnője volt egykor. Kiskorában még is számos komplexussal és rigolyával küzdött - amikért főleg a családi állapota volt a hibás.
2009. november 30. hétfő 13:59 - Hírextra
Megszokhattuk már, hogy majd minden sztárnak hánytatott, sanyarú gyermekkora volt, és ebből tört fel a csúcsok csúcsára. Cher sem volt más: fél indián anyja ötször házasodott, és nehéz anyagi körülmények közt éltek - ráadásul az apja kokainfüggő is lett. Chert fél-indián származása miatt sokszor csúfolták, ezért rondának is érezte magát. A család annyira súlyos helyzetbe került, hogy még nevelőotthonba is beadták, amit az énekesnő sosem bocsájtott meg az anyjának.

– Amint megtanultam beszélni, már énekeltem is. A dalok csak úgy jöttek belőlem, természetes volt számomra, hogy dúdolok, mindegy, hogy jó vagy rossz kedvem volt, ezzel mindenképpen kiadtam magamból az érzéseket. Táncolni is imádtam, mert azzal a szenvedély tört elő belőlem. Ilyenkor legalább egy kis időre nem azzal foglalkoztam, hogy mennyire csúnya és esetlen vagyok - emlékezett vissza Cher.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását