2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Putyin végleg elintézte a Nabbucót

Élesedik a gázvezetékek versenye. Alighogy megerősítették a Nabucco megépítését, most a rivális Déli Áramlatnak is újabb lökést adtak. Az oroszok és az olaszok kéz a kézben győzték meg a törököket.
2009. augusztus 7. péntek 16:45 - Kesjár Norbert
Alig pár hete volt a legutóbbi Nabucco-csúcs Törökországban. A résztvevők sikerrel jártak és üdvözölték, hogy végre „sínre tették” a projekt megvalósítását. Akkor úgy tűnt, hogy a Nabucco lépéselőnybe kerülhet a Déli Áramlattal szemben. Most azonban biztossá vált: a Déli Áramlat megelőzi a közös európai uniós terv megvalósítását. Mindez amiatt vált lehetővé, hogy Törökország miniszterelnöke úgy döntött: mindkét tervet támogatja.

Minden résztvevő elégedett lehet

Vlagyimir Putyin látogatása a lehető legjobb eredményt hozta az oroszok számára. Sikerült megkötniük Törökországgal azt az összetett energiaügyi megállapodást, amely lehetővé teszi, hogy a Fekete-tenger alatt futó Déli Áramlat gázvezeték török felségvizeken is áthaladhasson. Törökország cserébe támogatást kap az oroszoktól a Samsun-Ceyhan kőolajvezeték és több nagy gáztározó megépítéséhez.

A tárgyalásokhoz csatlakozott Silvio Berlusconi olasz kormányfő is, aki az oroszok mellett szintén érdekelt a Déli Áramlat megvalósításában. Több ok miatt is. Egyrészt az olasz ENI energiavállalat a vezeték fővállalkozója, másrészt a Déli Áramlat-vezeték végcélja Olaszország. Putyin és Berlusconi érvelése és meggyőzése sikeres volt, így Törökország végül „beadta” a derekát (bár meg kell jegyeznünk, hogy Törökország is ezzel jár a lehető legjobban, így nem kellett nagyon győzködni).

Mindenki boldog


Déli Áramlat
Az Oroszország-Törökország-Bulgária-Szerbia-Magyarország-Ausztria és az Oroszország-Törökország-Bulgária-Görögország-Olaszország útvonalakon megvalósuló Déli Áramlat gázvezeték megépítéséről 2007-ben döntöttek. A tervek szerint 2015-ig kellene megkezdődnie a gázszolgáltatásnak, ami a tervek szerint 63 milliárd köbméter gáz jelentene évente.
Forrás: portfolio.hu
A megállapodással tehát végső soron minden résztvevő elégedett lehet. Az oroszok továbbra is Európa fő gázszállítói lesznek, így továbbra is megkerülhetetlenek lesznek az európai energiaellátásban.

Az olaszok tovább folytathatják az energiadiverzifikációjukat és ezzel az ország energiabiztonságának foka az egyik legmagasabb lesz Európában.

De a legjobban talán a törökök jártak. Törökország ugyanis nemcsak, hogy az tranzitdíjakból részesül az eddigieknél sokkal többel, hanem segítséget is kap gáztározói és egy stratégiailag nagyon fontos kőolajvezeték megépítéséhez is.

Mi következik?

Az ankarai tárgyalások eredményeképpen a Déli Áramlattal kapcsolatos megvalósíthatósági tanulmányok és különböző kutatások felgyorsulhatnak, mert már ebben a hónapban elindulhatnak és így reális esélye van annak, hogy 2010-ben elkezdődhessen a vezeték építése.

Az építkezést az orosz Gazprom és az olasz ENI vállalatok fogják megépíteni. Ha minden a terv szerint halad (ahogy eddig is), akkor az oroszok nagy vállalkozása sikerrel fog járni, így Ukrajna végleg elveszítheti az egyetlen tranzitország szerepét és ezzel együtt jelentősen csökkeni fog a jövőben az ország „zsarolási potenciálja”.

A Déli Áramlat mellett a Samsun-Ceyhan olajvezeték megépítése is kézzelfogható közelségbe került, így Törökország várhatóan hatalmasat „kaszál” majd a különböző tranzitdíjakból. A jövőben ugyanis minden jelentősebb dél-európai útvonal keresztülhalad az országon. (Egyébként az említett kőolajvezeték az oroszoknak is fontos, mert így nem kell külön egyezkedniük Bulgáriával egy másik vezeték miatt.)



És velünk mi lesz?

Az orosz-török megállapodás megmutatta, hogy hogyan lehet sikeres egy olyan ország az energiabiztonság terén, amely nem rendelkezik nagy lelőhelyekkel és termelőkapacitással. Törökország okos politikával elérte, hogy a térségbeli létező összes földgáz- és kőolajvezeték érintse a területét, így az ország energiaellátása (elvileg) zavartalan lesz hosszú évtizedekig.

A mostani megállapodás alapvetően előnyös Oroszország, Törökország, Olaszország és több balkáni ország, illetve Magyarország számára is. A szerződésnek azonban vesztesei is vannak: elsősorban a kizárólagos tranzitország szerepét elvesztő Ukrajna, de mellette Bulgária pozíciói is romlottak. Vesztesei még az ügyletnek azok, akik azért kampányoltak a Déli Áramlat megvalósítása ellen és a Nabucco mellett, mert szerették volna az oroszok befolyását csökkenteni.

Két vas a tűzben


Magyarország eddig következetes (Törökországéhoz hasonló) politikát követett. Hazánk részt vesz a Déli Áramlatban és a Nabucco-projektben is, így az egyik terv esetleges leállása nem fogja veszélyeztetni országunk energiabiztonságát. A kormány politikája tehát alapvetően helyes, mert a „minél több vezetéken jöjjön az országba a gáz” hozzáállás a jövőben minden bizonnyal kifizetődő lesz.

Az események fényében valószínűleg a leendő Fidesz-kormány is át fogja értékelni eddigi egyoldalú energiapolitikáját és belátja majd, hogy Magyarország számára „luxus”, ha nem ragadunk meg minden alkalmat arra, hogy biztosítsuk hazánk energiaellátását.
Ellenkező esetben könnyen találhatjuk magunkat abban a helyzetben, amelyben eddig már többször is voltunk Ukrajna miatt.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

fhege
2009. augusztus 7. 17:52
A cél az, hogy egyik vezetéken se kelljen gázt hozni Európába....
Hol az egyik lesz üres, hol a másik..
Ahogy a profitot maximalizálni lehet.
Országon belüli, saját erőforrások kellenek.
Akkor is, ha most drágának tűnik.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását