Tegyük fel, hogy ez a jövő. De mi van a napi működési gondokkal? Jelen pillanatban ugyanis úgy áll a dolog, hogy mindössze 5-6 hét választja el a Postást attól, hogy az ELMŰ – talán végleg – elsötétítsen…

Megkérdezzük például, kapnak-e valami segítséget a XIV. kerületi önkormányzttól, minthogy az egyesület a szabadidős tevékenységgel, illetve az ifjúsági sportoltatással nyilvánvalóan közfunkciót is betölt. Kiderül, hogy kapnak támogatást, méghozzá kereken 300 ezer forintot évente. „Megalázó összeg” – kommentálja az összeget Rostás, s mi tagadás, nehéz vitatkozni vele… "A BVSC-nek adnak harminc milliót, mert ott megválasztatta magát elnöknek a kerület polgármestere" – toldja meg mondandóját az elnök.

Mi a helyzet az állami műhelytámogatással? – faggatózunk tovább. Megtudjuk, hogy három és négy millió forint közötti összeget „kaszálnak” egy-egy évben az államtól. Ez az összes működési költség öt százaléka – derül ki. Évi hatvanmillió alatt nem lehet kihozni egy ekkora egyesület fenntartását. Miután azonban mindig csak 35-40-et sikerül összeszedni, törvényszerű az eladósodás. Sőt, Rostás úr kifejezetten bravúrosnak tartja, hogy ilyen körülmények között is csak negyvenmilliós tartozást halmoztak fel az utóbbi két és fél évben.

Nos, bravúr vagy sem, elkerülhetetlen a kérdés: meddig lehet ezt még folytatni? „Addig, amíg be nem dönti az egyesületet valamelyik közműcég vagy az APEH” – ad világos választ a sportvezető. Ez jelen körülmények között most már csak hónapok kérdése – teszi hozzá, majd alternatív kiutakra is fényt derít: segítség lehetne, ha peren kívül meg tudnának egyezni, esetleg ha egy kormányváltásnak köszönhetően megváltozna a Magyar Posta körüli helyzet. Ebben bízik Rostás úr.

Tulajdonképpen kész szerencse, hogy Dr. Szalma Miklós, a három tulajdonos jogi képviselője is készséggel állt a nyilvánosság elé. Szalma úr ugyanis mindjárt azzal kezdi mondandóját, hogy az egyesületi elnök által emlegetett polgári per jelenleg nem létezik. Mint mondja, három éve tudnak róla, hogy Rostás beadott egy keresetet, de azt formai hiányosságok miatt a bíróság még egyszer sem találta tárgyalásra alkalmasnak. Hallott arról, hogy egy ideje már anyagi követeléssel is fellépett velük szemben a Postás, de egyelőre még ez sem került bírósági szakaszba, így nincs hivatalos információja arról, mekkora összegről lehet szó.

Kihagyhatatlan kérdésünkre, miszerint igaz-e, hogy a Magyar Postának '64 óta törvényi kötelezettsége van az SE finanszírozására, Szalma leszögezi: semmilyen jogszabály nem utasítja a Postát és jogutódjait, hogy fenntartsa egyesületét.

Mi a helyzet a másik két céggel? Tényleg jogtalanul birtokolják az egyesület telephelyét? "A történet a 1995-ig nyúlik vissza" – kezdi Szalma, – amikor is az Állami Posta jogutódjaként létrejött a szóban forgó három vállalat. Nagyon fontos, hogy azelőtt az állami vállalatoknak kezelői joguk volt. (Mert tulajdonosi jogokat a jó öreg átkosban ugye csak az álam gyakorolhatott – a szerk.) 1995-től azonban ezt kezelői jogot a privatizációs törvényben átalakították tulajdoni joggá, és miután a társasági törvény jogutódlási szabályai alapján jött létre az említett három cég, szóba sem kerülhet a Magyar Telekom és az Antenna Hungária jogosulatlansága.

Szalma úr visszafogott nevetésben tör ki, mikor szóba hozzuk, hogy a Postás SE elnöke ingatlanspekulációt sejt a terület adásvételének minduntalan meghiúsulásában. Pedig a kérdés komoly. Ha valóban el akarja adni a telepet a három vállalat, akkor miért legyint Rostás úr ajánlatára? „Ez a Rostás-féle előadás, amivel a sajtót, illetve közvéleményt butítja” – reagál visszakézből Szalma. Ez ugyanis nem így van – mondja. Van egy elég erős logikai bukfenc Rostás előadásában - kezdi magyarázatát. Az, hogy ő megvenné piaci alapon a területet, de nem akarják neki eladni, miközben úgy általában el akarják adni. Ön el tudja képzelni, hogy piaci alapon el akarják adni, de nem adják el, ha ő hozza a vevőt, aki jön a pénzével, hogy meg akarja venni? – kérdez vissza Szalma. Passz…

„Ilyen nincs” – jelenti ki. Magyarul soha nem jött még elő olyan vevővel az elnök, akinek pénze lett volna – teszi hozzá. „Márpedig vásárolni az ember pénzzel jár” – summáz.

Finoman szólva is kezd zavarossá válni a történet, így reménykedve tesszük fel a következő kérdést: abban legalább egyetért Rostás Gáborral, hogy a Magyar Posta 2007 óta nem fizet a Postás SE-nek? Képzeljék, igen! 2007 december 31-ével a három tulaj úgy döntött, hogy gazdaságossági okokból megszűntetik a támogatást, egyúttal közölték Rostással, hogy 2008. január elsejével el kell hagynia a telepet. Ma tehát úgy áll a helyzet, hogy az elnök az, aki jogtalanul használja az ingatlant – csavar még egyet a sztorin az ügyvéd. Na de ha ez így van, akkor miért nem önök perlik Rostás urat? – kapunk most már mi is ihletet. „Ez már folyamatban van” – hangzik a „megnyugtató” válasz.

Tisztelt olvasóink! Most, hogy végre kiderült, mindenki perel mindenkit, lassan le is zárhatnánk a történetet. Ám higgyék el, ez közel sem egyszerű vállalkozás. Hiszen hol is tartunk most? Legfeljebb ott, hogy van egy nagy múltú, 110 esztendős magyar sportegyesület, amely az elmúlt esztendők pénztelensége után mára a megszűnés szélére sodródott…