Ron Werber

Ron Werber, az MSZP korábbi, izraeli kampánytanácsadója egy szakmai fórumon elmondta: az Orbán-kormány mutatói és politikája nem voltak reálisan verhetők, így – ha az MSZP nyerni akart – más megközelítésből kellett nekifutni a 2002-es kampánynak: fel kellett szítani az indulatokat. Más lehetőség nem igazán állt a párt részére – mondta Werber.

Nem tudni, hogy a tanácsadó ennyire felkészült-e a magyar karakterből, vagy véletlen trafált bele, de az tudható, hogy a magyar lélek mindig is vevő volt a megosztottságra. 2002-ben színt kellett vallani, valaki vagy „fideszessé”, vagy „MSZP-ssé” vált, még akkor is, ha másra szavazott.

Meghasonlás

Az akkor még merőben új helyzetbe azonban az elmúlt időszakban belefásulni látszik a nép. A megszilárdult erőviszonyokkal ugyanis nehezen egyeztethető össze a mindennapi élet problémája.

Kormányzati oldalról a megszorítások, a rosszul sikerült átalakítások (ld. egészségügy) nem fér össze a megmerevedett frontvonalakkal, így aki az „MSZP-s” kategóriába került az elmúlt években a másik oldalra nem akar menni, ehelyett inkább háttérbe vonul.

A mai ellenzéki szavazókkal kapcsolatos frusztrációt legjobban a nagy dérrel-dúrral beharangozott 72 órás ultimátum fejezi ki – amiből a 72 óra leteltével semmi nem lett.

A baloldali szavazók között sokan azt érzik, hogy átverték őket, a szebb élet helyett csak nyomorúságosabb jött, a problémák Orbán Viktorra kenése pedig egyre kevesebbek számára hihető. A jobboldali („fideszes”) szavazók ezzel ellentétben azért érezhetik magukat rosszul, mert kedvenc politikai erejük képtelen véget vetni a – kétségtelenül létező – kormányzati problémáknak, a beszéd pedig már nem elég.

Békességet

A pártok érdeke ebben a helyzetben lazítani a pártok által generált megosztottságon. Ugyan alapvetően társadalmi problémáról van szó, a társadalom nagy része – legnagyobb részben a frusztráció fenti típusaiból adódóan – mégis politikai nyugalmat szeretne.

A legnehezebb ebben, hogy egyszerre kellene lépni. Egyik nagy párt sem érzi azt, hogy ha támadás éri, akkor a másik orcáját is oda kellene tartani, ugyanakkor érezhető egyfajta felismerés, hogy ideje van az „enyhülésnek”.

Ebből a skizofrén helyzetből jönnek a legbutább megoldások.

Gréczy lelövi a békegalambot

Gréczy Zsolt, Gyurcsány Ferenc tanácsadója ugyanis egy mondaton belül mondott ellent önmagának, egyúttal adott egy pofont a miniszterelnök, illetve az MSZP békülési tervének – már ha egyáltalán van ilyen. Ha van, már legalábbis felesleges.

Az inkriminált mondat így hangzik: „Orbán, aki maga alá söpörte a nácizmus minden szennyét, hogy nagyobb kupacon ülhessen, úgy tesz, mint aki nem érti: világválság idején az ország vezető erőinek össze kell zárniuk”. Így nem lehet összezárni, mert ez nem a békére való felhívás volt, hanem frontális támadás Orbán Viktor ellen, arról nem is beszélve, hogy a tanácsadónak sikerült egy mondaton belül ellentmondania saját magának.

Náci, vagy mifene

Gréczy esete azért problémásabb, mert ő tanácsadó, nem pedig egy szimpla sajtómunkás, mint Bencsik András. Hiába mondják, hogy Gyurcsány Ferenc autonóm személyiség, ha egyszer ilyen emberekkel veszi körbe magát, akkor a jobboldal nyilván bizalmatlan lesz.

Önmagában a nagyobb probléma mégsem az, hogy Gréczy nácikról ír, hanem az, hogy nem lehet tudni, hogy valójában mi miatt is kárhoztatja Orbánt, mi verte ki a biztosítékot. Nácik Magyarországon nincsenek, legrosszabb esetben is hungaristákkal állhatunk szemben. Ez az a pont, amikor már nem tudunk beszélni konkrét dolgokról, legfeljebb csak sejteni. Sejtésekkel azonban nem sokra megyünk.

Nézetellentétekkel, akár veszekedésekkel, sőt, durva veszekedésekkel is lehet sokra menni, de csak akkor, ha valóságos helyzeten alapulnak a kritikák. Közhely, de igaz, hogy a demokrácia alapja a vélemények közös nevezőre hozása, vagy valamifajta kompromisszum. Megállapodni viszont csak tényleges dolgokról lehet, az indulatok nem vezetnek sehova.