2024. április 20. - Tivadar
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Első nagy horgászverseny

Először rendezik meg szombaton 19 Balaton körüli helyszínen az I. Nagy-Balatoni Horgászversenyt, amelyre máris több százan jelezték részvételi szándékukat - közölte Kiss György Károly, a Balatoni Halászati Zrt. elnök-cégvezetője hétfői sajtótájékoztatóján
2008. szeptember 22. hétfő 17:30 - Hírextra
Az őszi balatoni horgászatot népszerűsíteni kívánó nyílt horgászversenyt a Balaton Horgászturisztikai Szövetség, a Bakony-Balaton Horgász Szövetség, a Balatoni Szövetség, valamint a tóparti egyesületek vezetésének bevonásával hirdette meg a Balatoni Halászati Zrt. a Balaton partvonalán és a tó befolyóin. Nevezni a verseny napján a kijelölt helyszíneken lehet bárkinek, aki rendelkezik érvényes balatoni horgászengedéllyel. (A helyszínekről a halászat honlapján és a tóparti önkormányzatoknál lehet érdeklődni.)

Cégek által felajánlott értékes díjakat az első három legeredményesebb férfiversenyző, továbbá a legeredményesebb női-, ifjúsági-, gyermek- és külföldi horgász nyerhet. A Magyar Turizmus Zrt. serlegét a legnagyobb halat kifogó versenyző viheti el.

Az elhangzottak szerint a versenybizottság 100 forintos adományokat kíván gyűjteni a felnőtt résztvevőktől a "Horgásztam a Balatonon 2008" című, Balatonalmádiban megrendezendő nemzetközi gyermekrajzverseny díjazására.

Kiss György Károly szerint a horgászverseny sikere nagyban függ majd az időjárástól, ami az előrejelzések alapján jónak ígérkezik. A balatoni horgászturizmusért is felelős zrt. a jövőben minden évben szeretné megrendezni a Nagy-Balatoni Horgászversenyt - tette hozzá.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását