2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Elfogadható a kompenzáció

Elfogadhatónak tartja a közlekedési tárca által a Megyeri híd szigeti lejárójának elmaradása miatt ajánlott kompenzációs csomagot a 13 települést tömörítő M0 Érdekvédelmi Egyesület - közölte a civil szervezet vezetője hétfőn az eddigi tárgyalások eredmény
2008. szeptember 22. hétfő 17:53 - Hírextra
Dietz Ferenc, aki egyben Szentendre polgármestere is, az előzetes megállapásról szólva elmondta: megegyeztek, hogy a Megyeri híd szigeti lejárójának elmaradása miatt 3,5 milliárd forintos kompenzációs csomag illeti meg a kistérségben élőket.

Ennek az összegnek a felhasználásával, 1,5 milliárd forintból a Határcsárda és Szigetmonostor között megépülne egy gyalogos és kerékpáros híd. A fennmaradó 2 milliárd forint pedig a Szigetmonostor által megjelölt környezetvédelmi, turisztikai, oktatási és közlekedésfejlesztési beruházásokat fedezné - tette hozzá.

Ebből a beruházásból valósulna meg a Szentendrei-szigeten egy katasztrófavédelmi központ, amely mentő- és tűzoltóállomást, rendőrőrsöt foglalna magában. Ezek az létesítmények ugyanis jelenleg hiányoznak a szigeten lévő négy településen. Arról azonban még nincs megállapodás, hogy ki üzemeltesse ezeket a leendő intézményeket - hívta fel rá a figyelmet az egyesület elnöke.

Az előzetes megállapodás arra is kitér, hogy a Megyeri híd átadása nyomán a kistérség településeire nehezedő forgalom ellentételezésére Budakalászon és Pomázon elkerülő út épül, és a szentendrei tehermentesítő út tanulmánytervének költségét is központi forrásból fedeznék - jegyezte meg Dietz Ferenc.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását