2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Made in Hungária

A Fenyő Miklós életéről szóló Made in Hungária című zenés filmet kedden kezdik forgatni a budapesti Ikarusz Művelődési Központban, az etap 38 napig tart a főváros különböző helyszínein - mondta Neményi Ádám, az alkotás egyik producere kedden az MTI-nek a
2008. július 15. kedd 16:33 - Hírextra
Neményi Ádám felidézte, hogy néhány évvel ezelőtt látta a József Attila Színházban a Hungária együttes történetét feldolgozó musicalt. Mint rámutatott, a darab nagyon jó volt, "pörgött", de "be volt szorulva három fal közé". A producer úgy gondolja, ezt a "pörgést" csak filmen lehet igazán visszaadni.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy Magyarországon rég készült zenés romantikus vígjáték. Mint mondta, az általa vezetett Next Station produkciós irodának, amely a Made in Hungária című zenés film gyártója, az a célja, hogy közönségfilmeket készítsen.

Reményét fejezte ki, hogy a mintegy 450 millió forintos költségvetésű produkció sikeres lesz, és témájánál fogva nemcsak a fiatalokat, hanem az idősebb korosztályt is a mozikba csalogatja.
Megemlítette, hogy a zenés film premierje 2009-ben, Valentin-napon lesz.
A keddi sajtótájékoztatón Fonyó Gergely, az alkotás rendezője hangsúlyozta: a Made in Hungária színpadi változatában a történet és a zene arányban áll. Hozzátette: szeretné, ha a zenei rész, a Hungária-dalok a filmnek is szerves részét képeznék.

Kitért arra, hogy a musicalfilmben, mely "picit film a filmben", a hatvanas éveket fényesebbé szeretnék varázsolni, hiszen a bulit, a szerelmet, a lázadást minden kor magáévá tudja tenni. Az örökzöld történetet úgy akarják feldolgozni, hogy egy bájos humorvilág lengje körül - mutatott rá Fonyó Gergely.

Tasnádi Ádám forgatókönyvíró arról számolt be, hogy írás közben sok dolgot "el kellett dobnia", ami színpadon működik, filmben viszont nem. Egy film több karaktert, több jelenetet, más helyszíneket kíván, mint egy színdarab - tette hozzá.

Szabó Kimmel Tamás, Fenyő Miklós megformálója "speciális alkalomnak" nevezte filmbéli szerepét. Hangsúlyozta: a Hungária együttes frontemberének életstílusát, gesztusait próbálja átvenni, mert - mint mondta - csak úgy tud hiteles lenni, ha nem utánozza az egész karaktert.
A filmben Kiss Tünde alakítja Fenyő Miklós szerelmét, Verát. Mint azt a sajtótájékoztatón kiemelte, nagy szabadságot jelent számára, hogy a figurát neki kell kitalálnia.

Fenyő Iván, aki a filmben a főhős barátja, Röné szerepét kapta, úgy vélekedett, ezzel a mellékszereppel megmutathatja a közönségnek, hogy egy színészt nem lehet "beskatulyázni". "Az egyik legjobb szerep, hálás szerep" - fogalmazott a színész.

Hegedűs D. Géza, aki Gesztesi Károly balesete miatt "csöppent" a produkcióba, Miltényi elvtársat kelti életre. Mint mondta, egy izgalmas karaktert kell eljátszania. A mérce Bacsó Péter filmjében az Őze Lajos által megformált figura lesz - jegyezte meg.

A történet főhőse az Amerikából hazatért fiú, Ricky, akit elvarázsol a hatvanas évek mindent elsöprő zenéje. Az amerikai élmények és egy megszállott lemezgyűjtő hatására elhatározza, hogy zenekart alapít, így jön létre a Hungária.

A filmet Miklauzic Márton és Márton Balázs fényképezi. A táncos jeleneteket Méhes László, a József Attila Színház főrendezője rendezi, a koreográfus pedig Tihanyi Ákos, akinek nevéhez egyebek mellett a József és a színes, szélesvásznú álomkabát című musical is fűződik.
A zenés filmben, amely a hatvanas évek Magyarországára repíti a nézőt, tíz Fenyő Miklós-sláger hangzik majd el, Novai Gábor zenei rendező közreműködésével.

A Hungária együttes történetét feldolgozó musicalt 2001-ben mutatta be a József Attila Színház, ahol még mindig repertoáron van a darab; az előadásban fellép Fenyő Miklós, a zenekar alapítója is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását