2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Újabb szurkolókat vertek

A rendőrségi vizsgálat nem alapozta meg azokat a híreket, miszerint rendőrök bántalmaztak volna egy szurkolót május 28-án, a Honvéd-DVSC-TEVA labdarúgó mérkőzésről hazafelé tartó vonaton - közölte Sóvágó Sándor rendőr alezredes, Debrecen rendőrkapitánya k
2008. június 3. kedd 14:36 - Hírextra
Ugyanakkor - mivel az egyik internetes portálon a szurkolók bántalmazásról számoltak be -, az ügy további vizsgálatát - az eljárási szabályoknak megfelelően - kedden továbbították a nyomozó ügyészségnek - tette hozzá a kapitány.

A rendőrségi vizsgálat szerint a szurkolói szerelvény első, büfé kocsijában nem volt villany. Ezt durva módon tette szóvá a kalauznak az egyik szurkoló, aki egyébként a büfét üzemeltette.

Az ott tartózkodó rendőrök ezt jelezték parancsnokuknak, aki figyelmeztette a magáról megfeledkezett szurkolót, s karjánál fogva kivezette a vagonból - mondta Sóvágó Sándor.

Elmondta azt is, hogy Szolnokon megállt a vonat, ahol rövid időre leszálltak a szurkolók, majd visszatértek a vonatba.

Állítólag ekkor a szolnoki rendőrök gázspray-vel befújtak a vagonba. Ennek kivizsgálására felkérték a szolnoki rendőrkapitányságot - fűzte hozzá.

Sóvágó Sándor szerint, mivel egyes szurkolók úgy nyilatkoztak a médiának, hogy tárukat megverték, ami kimerítheti a "bántalmazás hivatalos eljárásban" tényállását, ezért hivatalból átadták az ügyet a nyomozó ügyészséghez.

A szurkolók egyébként szombaton Debrecenben a bajnoki mérkőzés idején 15 perces néma demonstrációt tartottak a rendőri túlkapások ellen. Ezalatt hátat fordítottak a pályának, kezüket a tarkójukon összekulcsolták, és némán álltak a lelátón. A pálya egyik épületének falára pedig a rendőrséget becsmérlő szavakat írtak ismeretlenek.

Az állítólagos sértett, vagyis a vonaton megvert ember egyébként nem tett rendőrségi feljelentést - közölte a rendőrkapitány.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását