2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Mozdulj a városért

Május 31-én, Miskolcon indul el a Groupama Biztosító Zrt. idei Zöld Mozgalmának eseménysorozata „Mozdulj a városért!” címmel. A programhoz az elmúlt évhez hasonlóan csatlakozott Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata.
2008. május 28. szerda 14:22 - Hírextra

2007-ben az „1 millió pedálfordulatért 1 millió forint” versenyben a városlakók már derekasan helyt álltak, az akkor elnyert támogatást kerékpártárolók kihelyezésére fordították. A május 31-én, a Szinva teraszról, 12.00 órakor rajtoló 2008-as esemény fővédnöke Fedor Vilmos alpolgármester.

A Groupama az idén ismét öt vidéki nagyvárosban, izgalmas eseményekkel várja a mozogni, kikapcsolódni vágyókat. A játékos sportversenyben az öt helyszín közül az nyerheti el az 1 millió forintos fődíjat, ahol a legtöbben teszik meg az 5 km-es távot kerékpárral vagy gyalogszerrel, illetve bármilyen emberi erővel „meghajtott” eszköz segítségével.

A Groupama Biztosító 2006-ban határozta el, hogy megalapítja a Zöld Mozgalmat, a kezdeményezés célja, hogy évről évre országszerte megmozgassa a családok apraját-nagyját az egészséges életmódra buzdítva. Ebben az évben is öt vidéki nagyváros a helyszín, Miskolcnak Győrrel, Nyíregyházával, Péccsel és Szegeddel kell ringbe szállnia a fődíjért.

A „Mozdulj a városért!” játékos sportverseny-felhívás szerint 2008-ban a városok egymással vetélkednek: az a város kapja meg az 1 millió forintos fődíjat, amelyikben az összlakossághoz mérten, a legnagyobb számú résztvevő teszi meg az 5-km-es távot, kizárólag emberi erővel „meghajtott” eszközzel. Ez lehet kerékpár, gördeszka vagy tetszőlegesen kialakított, a versenyzők találékonyságára bízott, bármilyen más „jármű”, természetesen gyalogszerrel (futva, sétálva) is teljesíthető a táv. Az, hogy végül ki nyeri meg a fődíjat, csak az országjáró programsorozat végén, 2008 szeptemberében, a díjátadó ünnepségen derül ki.

„Tavaly már láttuk, a miskolciak nagyon szívesen jönnek el a programjainkra, és bízom benne, hogy nagy kedvet éreznek az idei játékos megmozdulásunkhoz is. Szurkolunk, hogy sikerüljön a legtöbb résztvevőt mozgósítaniuk, amivel a Legaktívabb Város címet is magukénak vallhatnák” – mondta Czövek Katalin, a Groupama Biztosító területi értékesítési vezetője.

2008-ban már második alkalommal csatlakozik Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a Groupama Zöld Mozgalmához. A tavalyi évben elnyert 1 milliós támogatást a város kerékpártárolók kihelyezésére használta fel, amelyek a sokak által kedvelt kiránduló helyekhez kerültek ki: a Miskolc-tapolcai Barlangfürdő bejáratához, a Népkerthez, valamint Lillafüreden.

A „Mozdulj a városért!” verseny május 31-én, 12 órakor kezdődik a Szinva teraszon, a cél, hogy a másik négy város részvételi arányát meghaladva, minél többen teljesítsék a megadott távot. Az esemény fővédnöke Fedor Vilmos alpolgármester.

„Most nem csak saját egészségükért tehetnek valamit városunk lakói, hiszen ha a szombati versenyre sokan eljönnek, lakóhelyüket is segítik az 1 millió forintos fődíj elnyerésében. A rendezvényen én magam is részt veszek és személyesen is szeretnék mindenkit arra buzdítani, hogy csatlakozzon a mozgalomhoz” – mondta Fedor Vilmos, Miskolc város alpolgármestere, a program fővédnöke.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását