2022. augusztus 12. - Klára
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Korrupció a Magyar Rádióban

Heteken belül ügyészséghez fordul a Magyar Rádió három szakszervezete a közmédium előző vezetése és a volt elnök távozását követő egyéves interregnum alatt történt egyes intézkedések, így egy milliárdos informatikai beszerzés és a színlelt szerződések kez
2008. január 9. szerda 17:09 - Hírextra
Közlése szerint, a FRÁSZ mellett, a Magyar Rádiós Dolgozók Szakszervezete (MRDSZ) és a Rádiós Műszakiak Szakszervezete (RÁMÜSZ) is a benyújtók között lesz.

Ismeretlen tettes elleni beadványukban annak vizsgálatát kérik, nem volt-e a közmédiumot indokolatlanul megterhelő túlvállalás a Kondor Katalin elnöksége idején indított vezetői tájékoztató informatikairendszer-beszerzés, amely tudomásuk szerint az eredetileg kalkulált 800 millió forintos ár kétszeresébe került eddig a rádiónak.

Vizsgálatot kérnek annak ügyében is, hogy az elnök mandátumának lejárta utáni két ügyvezető alelnök - Gőblyös István és Hollós János - a jogszabályban előírt időpontig nem számolta fel, alakította át a színlelt szerződéseket, az emiatt indított munkaügyi eljárás és bírság következtében pedig milliárdos nagyságrendben esett el állami forrásoktól a Magyar Rádió.

Varga Júlia megjegyezte: emiatt nem kaptak költségvetési forrásokat a létszámleépítéshez, illetve évekig nem vehetnek részt bizonyos pályázatokon; "a jelek szerint az is kérdéses, hogy sok év után idén végre lesz-e béremelés, ugyanis a létszámleépítés költségeit eddig hitelből és saját erőből finanszírozta a rádió. Amennyiben nem kap a cég valamilyen úton állami támogatást, akkor a menedzsment tájékoztatása szerint csak úgy lehet béremelés, ha eladja valamelyik ingatlanát a rádió".

"Szeretnénk végre tisztán látni, és nem szeretnénk, ha büntetlenül maradnának ezek az ügyek" - mondta Varga Júlia, megemlítve, a két akkori alelnök egyike - Gőblyös István - az MDF képviseletében, ma a Magyar Rádiót felügyelő közalapítvány ellenőrző testületének tagja.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását