Megússza a román államfő?
Nem talált megalapozott indokot az államfő felfüggesztésére csütörtöki ülésén a román Alkotmánybíróság. A taláros testület a legnagyobb ellenzéki szervezet, a Szociáldemokrata Párt februári beadványát véleményezte, amely szerint Traian Basescu több ízben
2007. április 6. péntek 08:23 - Hírextra
Az ellenzéki pártok képviselői februárban több vádpontot fogalmaztak meg, amelyek alapján szerintük Traian Basescut fel lehet függeszteni tisztségéből. A román elnököt egyebek mellett azzal vádolják, hogy nem látja el a pártok közötti közvetítői szerepét, politikai nyomásgyakorlásra használja a hírszerző szolgálatokat. Emellett szemére vetik, hogy törvénytelen rendszert épített ki. Ez utóbbit az államfő egy televíziós műsorban elhangzott kijelentésével támasztják alá, miszerint a szociáldemokratákat ő utalta az ellenzék soraiba. A 2004-es választások után ugyanis Călin Popescu-Tăriceanut kérte fel kormányalakításra, holott a Szociáldemokrata Párt és az akkor még Román Humanista Párt elnevezésű alakulat - a jelenlegi Konzervatív Párt - szövetsége kapta a legtöbb szavazatot.
A vádak között az is szerepel, hogy Mihai Razvan Ungureanu távozását követően Basescu nem írta alá a liberális párt által megnevezett új külügyminiszter kinevezését. Azonban ez a kifogás is érvényét vesztette, miután a kormányátalakítást követően az államfő mindegyik új miniszter kinevezését ellátta kézjegyével.
A testület csütörtöki döntése azonban csak részben befolyásolja az államelnök menesztését célzó kezdeményezést, a határozat ugyanis csupán konzultatív jellegű. A döntés a parlament kezében van, amely a határozat kihirdetésétől fogva 24 órán belül, vagyis legkésőbb pénteken kell szavazzon az államelnök menesztéséről.
Forrás: MTI