2025. december 26. - Karácsony, István

Sólyom az EU alkotmányszerződésről tárgyalt

A köztársasági elnök szerint az európai alkotmányszerződés kapcsán kompromisszumra lehet jutni Lengyelországgal a szavazati arányok egy másfajta elosztásáról, amellyel a kisebb tagállamok is meg tudnak őrizni bizonyos befolyást; erről Sólyom László beszél
2007. március 23. péntek 13:16 - Hírextra
A lengyel fél az európai alkotmány ügyében is konkrétabb egyeztetést tart szükségesnek a visegrádi országok között, hiszen a V4 eddig kimerült ösztöndíjadásban, kulturális projektek támogatásában és rituális elnöki találkozókban, ezt kormányszinten kellene egészen konkrét gazdasági, kulturális és politikai témákra átfordítani - fogalmazott a hivatalos lengyelországi látogatáson tartózkodó Sólyom László.

A magyar államfő kiemelte: lengyel partnere, Lech Kaczynski nem veti el az európai alkotmányszerződést, hanem tárgyalásokat javasol a dokumentumot már ratifikált 18 tagállammal arról, milyen módosításokat lehetne végrehajtani. Sólyom emlékeztetett arra, hogy a pillanatnyi helyzet szerint nincs sok kilátás arra, hogy a lengyel parlament megszavazza az európai alkotmányszerződést.

"Tárgyaltunk arról, hogy a szokásos kelet-nyugati irányú európai közlekedési folyosók helyett Lengyelország nyisson észak-dél irányban. Ígéretet kaptam arra, hogy két közlekedési útvonal is fog épülni a Balti-tengertől az Adriáig, ennek konkretizálása már a kormányokra tartozik" - jelentette ki a köztársasági elnök. Hozzátette: a Via Baltica névvel illetett út Helsinkitől a balti államokon át keresztül jönne le Varsóig, és a magyar cél az, hogy ott ne forduljon Berlin felé, hanem jöjjön le Magyarországon át egészen az Adriáig.

Az MTI kérdésére Sólyom László azt mondta, Lech Kaczynski arról tájékoztatta, hogy Lengyelország mindent megtesz energiaellátása függetlenségének megőrzése érdekében, nem adnak el vezetékeket, sem finomítókat, noha erre kapnak ajánlatokat. Az államfő hangsúlyozta: szimbolikus időpontot választottak hivatalos lengyelországi látogatására: március 23-án van a Magyar-Lengyel Barátság Napja, amelyet a két ország parlamentje ilyen ünneppé nyilvánított.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását