Befejeződött a nyomozás a tavaly januári, Citadellán történt önbíráskodás ügyében. A rendőrség öt ember ellen indított eljárást.
2007. február 14. szerda 15:25 - Hírextra
A Független Hírügynökség értesülése szerint tavaly januárban egy cégvezető, egy kollégája és három ügyvéd jelent meg a Gellérthegy tetején, hogy a Citadellában működő diszkó, étterem és szálloda bérleti jogát átvegyék embereikkel. Erőszakot ugyan nem alkalmaztak, ám a pszichikai fenyegetés megtörtént, így az ügyben önbíráskodás miatt eljárás indult. Az új bérlőként jelentkező vállalkozó egyébként évekkel ezelőtt polgári peres eljárást indított a jelenlegi bérlővel szemben, de már a bírói döntés megszületése előtt megpróbálta átvenni a terület irányítását. Az önbíráskodókat egytől öt évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatja a bíróság, amennyiben a bűncselekményt bizonyítottnak találja.
Kiderült, hogy a konfliktus közben az egykori XI. kerületi rendőrkapitány is a helyszínen volt, a rendőri vezetővel pedig a kerületi vezető ügyész szoros munkakapcsolatban állt korábban. Az ügy törvényességi felügyelete ezért a kerületi ügyészségtől az I. és XII. kerületi ügyészséghez került, ezzel az ügyészséggel azonban a nyomozók voltak elégedetlenek: a felügyelet végül a II. és III. kerületi ügyészséghez került.