2024. április 20. - Tivadar

Hibás döntés: baltával rendőr ellen

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 30 éves férfinak, aki baltával fenyegette a rendőröket - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
2022. december 1. csütörtök 11:06 - HírExtra

Azt írták, hogy egy Győr-Moson-Sopron megyei nő még november 25-én 21 óra körül tett bejelentést a rendőrségen, miszerint a fia be akarta rúgni a házának ajtaját, ami miatt veszélyben érezte magát.
    
A helyszínre érkező rendőrök - akik a bejelentőtől azt is megtudták, hogy a 30 éves férfi kiszámíthatatlan mentális állapotú, egyúttal édesapja ellen korábban élet elleni bűncselekményt követett el - a ház kapujánál vették észre az elkövetőt, aki egy baltát tartott a kezében.
    
A rendőrök többször felszólították a férfit, hogy tegye le a baltát, de ő fenyegetően lépett fel, majd a hivatalos személyek felé indult, és azt mondta, hogy "takarodjatok innen, különben meg fogtok halni".
    
Amikor a férfi már csak tíz méterre volt a rendőröktől, a baltát fejmagasságba tartotta, és azt üvöltötte, hogy "lőjetek, akkor is megöllek benneteket".
    
A férfi ezután futni kezdett a rendőrök felé, és megközelítőleg 5 méterre volt, amikor az egyik rendőr figyelmeztető lövést adott le.
    
Ezután a rendőrök folyamatosan hátráltak, miközben a férfi baltával a kezében követte őket, és megölésükkel fenyegetőzött. Időközben megerősítő rendőri egységek is érkeztek, akiket a férfi szintén fenyegetett, de észlelve a rendőri fölényt, hátrálni kezdett.
    
Mivel a férfi továbbra sem vetette alá magát a rendőri intézkedésnek, végül ellenszegülésének megtörése érdekében elektromos sokkolót és testi kényszert alkalmaztak vele szemben, és elvették tőle a baltát.
    
A bíróság az ügyészség indítványára - arra figyelemmel, hogy fennáll a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye - egy hónapi időtartamra elrendelte a többszörösen büntetett gyanúsított letartóztatását, aki a mostani bűncselekményt visszaesőként, felfüggesztett szabadságvesztés büntetés hatálya alatt követte el - áll a közleményben.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását