2024. április 19. - Emma

Fefüggesztettet kaptak a Deák téri garázdák

Felfüggesztett börtönbüntetésre, illetve pénzbüntetésre ítélte a bíróság a Deák téri, két évvel ezelőtti kettős emberöléssel kapcsolatos ügy garázdasággal és rablással vádolt résztvevőit csütörtökön - közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel.
2022. április 1. péntek 10:07 - HírExtra

A közleményben emlékeztettek: három férfi - az ügy első-, másod- és harmadrendű vádlottja -, valamint a hatodrendű terhelt 2020 májusában a Deák téren tartózkodott, ahol utóbbi elvett egy hangszórót a gördeszkapálya közelében lévő társaság egyik tagjától. Amikor a társaság vissza akarta szerezni azt, a három férfi rájuk támadt, egyiküket késsel meg is sebesítették, majd egy elhaladó rendőrautó miatt a vádlottak elfutottak a helyszínről.
    
Később a három férfi és egy másik - ittas állapotban lévő - társaság is felfigyelt két dulakodó emberre, akik közül az egyik az ötödrendű vádlott volt. A másik csoport tagjai - köztük a fiatalkorú negyedrendű vádlott - bekapcsolódtak a dulakodásba, majd miután az ötödrendű vádlott és ismerőse távozott a helyszínről, a társaság az első-, a másod- és a harmadrendű terhelttel csapott össze. A dulakodásban két férfi - a negyedrendű vádlott testvére és egy ismerőse - meghalt.
    
A Fővárosi Törvényszék előtt a csütörtöki előkészítő ülésen a negyed-, az ötöd- és a hatodrendű vádlott az ellenük folytatott eljárásban beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A bíróság mindegyikük nyilatkozatát elfogadta, és a hatályos eljárásjogi szabályok szerint nem vizsgálta sem a vádirati tényállás megalapozottságát, sem pedig a bűnösség kérdését, így bizonyítási eljárást sem folytatott le - írták.
    
Tudatták: a bíróság a negyed- és az ötödrendű vádlottat társtettesként, csoportosan elkövetett garázdaság miatt 300 ezer, illetve 400 ezer forint pénzbüntetésre, a hatodrendűt pedig társtettesként, csoportosan elkövetett rablás miatt 1 év 8 hónap - 3 évre felfüggesztett -, fiatalkorúak fogházában végrehajtandó büntetésre ítélte.
    
Az ítélet az előbbiek esetében jogerős, míg a hatodrendű vádlott és védője 3 nap gondolkodási időt tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozatra.
    Az első-, a másod- és a harmadrendű vádlott eljárása tárgyaláson folytatódik, amelynek időpontjáról a bíróság később határoz.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását