2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Mészáros és Tiborcz után vizsgálódnak

Hajnal Miklós nyári feljelentése következtében tovább vizsgálódik a Gazdasági Versenyhivatal Mészáros Lőrinc és Tiborcz István cégeinek kartell-gyanúja miatt - számolt be róla a Facebookon Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja és Hegyvidék és Belbuda közös ellenzéki képviselőjelöltje.
2021. november 4. csütörtök 12:23 - HírExtra

Még nyáron tett panaszt a GHV-nál Hajnal Miklós amiatt, mert a NER-közeli piaci szereplők tiltott módon összejátszhattak, két szinten is: Mészáros Tiborcz-cal, és mindketten a közbeszerzést kiíró állami intézménnyel, ami az esetek egyik részében a BMSK, máskor pedig a Fürjes Balázs vezette KKBK. 

„Ez a viselkedés nem csak teljes mértékben erkölcstelen, hanem kifejezetten törvenytelen is, hiszen közpénzt pazarolnak és az adófizetőket, minket károsítanak meg vele.” - írta az esetről a Momentum elnökségi tagja.

A GVH 2 hónap alatt nem tudta elbírálni Hajnal beadványát, így további 2 hónapot kérnek a vizsgálódásra. Ezzel kapcsolatban a Momentum politikusa elmondta: „Ez elsőre nem tűnhet különösnek, de 2021 Magyarországán nagyon is az: ez azt jelenti ugyanis, hogy nem találtak nyár óta érvet arra, hogy miért dobják vissza a feljelentést. Nincs tehát egyelőre olyan érv, amivel a kartell-gyanú megcáfolható, lesöpörhető az asztalról!”

Hajnal Miklós hozzátette: „Mivel a törvény szerint csak egyszer kérhet a GVH határidő-hosszabbítást, ezért december elejéig ki kell derüljön, normálisnak tartja-e a Versenyhivatal, hogy ma Magyarországon szinte minden építési közbeszerzést a miniszterelnök veje vagy legjobb barátja nyer.”

A Momentum politikusa posztja végén elmondta, hogyha a GVH decemberben visszadobja a beadványát, akkor meg fogja tenni a további jogi lépéseket az ügyben.

A GVH álláspontja a témában:

 A vizsgálati határidó meghosszabbítása nem jelenti, hogy ne folyna munka az adott ügyön, hibás ezt a következtetést levonni belőle – sőt, ellenkezőleg, az időtöbblet a további vizsgálati cselekmények elvégzéséhez szükséges.  A határidő-hosszabbítás nem kivételes dolog, az ügyek egy jelentős részében szükség van rá a tényállás megfelelő feltárásához, éppen ezért biztosít rá lehetőséget a Versenytörvény.

 A GVH elnökének nincs ráhatása a vizsgálatokra, nincs értelme személyesen megszólítani. A GVH vizsgálatai közvetlenül törvényi szabályozás alapján folynak, a hatóság elnökének nincs lehetősége sem az időtartamukat, sem a kimenetelüket befolyásolni.

 A GVH-hoz érkező bejelentések kivizsgálásához bírósági kontroll-garancia fűződik. Ha egy bejelentés alapján a hatóság úgy dönt, hogy nem indít versenyfelügyeleti eljárást, a bejelentő közigazgatási perben jogorvoslattal élhet e döntéssel szemben, és ha a bíróság álláspontja szerint a hatóság elutasítása jogsértő volt, akkor kötelezheti a Versenyhatóságot a teljes és részletes versenyfelügyeleti eljárás lefolytatására. 

A GVH-hoz érkező bejelentések megfelelő, szakmai és pártatlan kivizsgálását tehát törvényi garancia és külső bírósági kontrollrendszer biztosítja. A bejelentés alaptalan, vagy mondvacsinált indokú elutasítására a GVH-nak semmiképpen nem lenne lehetősége akkor sem, ha törekedne ilyesmire.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását