2024. április 19. - Emma

Elkapták a rablót

Letartóztatta a bíróság a tavaly decemberi 33 millió forintos budai rablás negyedik gyanúsítottját. A végzés nem végleges - tájékoztatta a kényszerintézkedést indítványozó Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-t.
2021. október 26. kedd 12:59 - HírExtra

Közleményükben felidézték: egy 52 éves és egy 44 éves férfi tavaly december 10-én kora reggel az I. kerületi otthona előtt támadt rá egy cégvezetőre, aki a munkavállalók bérét szállította. A támadók a sértettet bántalmazták, gázsprayvel lefújták és elvettek tőle több mint 33 millió forintot. A rablók két társa, egy 47 és egy 40 éves férfi gépkocsikkal várakozott a közelben, és segített elmenekülni a helyszínről.
    
A rendőrök három gyanúsítottat már júniusban elfogtak, negyedik társukat, a 44 éves férfit pedig október 18-án, ezután őrizetbe vették, és jelentős értékre, csoportosan elkövetett rablás miatt hallgatták ki gyanúsítottként.
    
Három gyanúsított letartóztatását a bíróság már nyáron elrendelte, azóta egyikük enyhébb kényszerintézkedés, bűnügyi felügyelet alá került.
    
Az ügyészség azt közölte, hogy a megalapozott gyanú szerint a most elfogott férfi volt az egyik bántalmazó.
 

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását