2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Szép eredmények a paralimpián

Veres Amarilla elődöntőbe jutott, Krajnyák Zsuzsanna pedig a nyolcadik helyen végzett a kerekesszékes vívók párbajtőrversenyében csütörtökön a tokiói paralimpián.
2021. augusztus 26. csütörtök 12:20 - HírExtra

A nők A kategóriás küzdelmében Veres - aki baloldali bénulással született - nagyon magabiztosan és határozottan vívott a csoportjában, amelyben japán, brit, orosz és lengyel ellenfelét legyőzte és csak a kínaitól kikapott ki. Ennek ellenére nem mentesült a nyolcaddöntőtől, a 16 fős mezőny hiányos 16-os tábláján az amerikai Shelby Jensennel került szembe, akit a kezdeti "tapogatózás" után, egyértelmű akciókat végrehajtva tíz tus különbséggel győzött le. 

A negyeddöntőben a legutóbbi, 2019-es világbajnokságon bronzérmes orosz Alena Jevdokimova várt rá. A küzdelem végig szorosan alakult, de többnyire a magyar vívó vezetett egy-két találattal. Veres, aki Rióban ötödik volt, többször jól fogott pengét, amiből egyértelmű tust adott, 13-12-nél pedig csuklón szúrta ellenfelét, majd az ezt követő együttes találat már továbbjutást ért a számára.
    
Ugyanebben a kategóriában Krajnyák - akinek nem fejlődött ki a bal lába - brazil és ukrán ellenfelével szemben sikerrel vette az akadályt a csoportjában, amelyben hongkongi és orosz riválisától kikapott. A nyolcba jutásért erős vívóval, a hongkongi Justine Charissa NG-vel kellett megmérkőznie, ennek megfelelően az asszó eleje mindkét fél részéről megfontolt, óvatos vívással telt. 

Öt-öt után azonban Krajnyák több alkalommal is pontosan szúrt, az itt kiharcolt előnyét pedig a végéig megőrizte: háromtusos sikerrel ment tovább. Az elődöntőért a 2019-ben vb-második Csing Piennel asszózott, de csak az eleje volt szoros, onnantól a távolsággal jól játszó kínai fokozatosan növelte előnyét és simán nyert.
    
"Nagyon-nagyon sokat vívtam otthon balkezessel, arra számítottam, hogy jobban fog sikerülni. Azt gondolom, hogy én mindent megtettem, bízom benne, hogy a tőr jobban fog sikerülni. - mondta az MTI-nek megbicsakló hangon a 42 éves Krajnyák, aki ebben a fegyvernemben egyéniben háromszor nyert korábban világbajnokságot, a londoni paralimpián pedig második volt. - A jobbtól nem szégyen kikapni, azt tudjuk, hogy ő azért ennek a számnak a klasszisa, vannak olyan adottságai, amik itt, a kerekesszékes vívásban kijönnek. Nagyon hosszú végtagokkal rendelkezik, két jó lába van. Azt gondolom, hogy ebből a nagyon nehéz csoportomból ezt tudtam most kihozni."
    
A férfiak B kategóriájában Tarjányi István - aki gerincvelőtumor miatt került kerekeszékbe - a csoportjában brazil, fehérorosz, kínai és orosz ellenfelétől kikapott, és csak az ukrán ellen győzött, ezzel nem jutott fel a hiányos 16-os táblára, melyen a 13 fős mezőnyből kilencen vívhattak. A versenyt a 11. helyen fejezte be.
    
A nők B kategóriájában tizennégyen szerepeltek, a paralimpia után visszavonuló, 46 éves, gerincsérült Dani Gyöngyi thaiföldi, kínai, amerikai, ukrán és olasz ellenfelétől vereséget szenvedett, az orosz ellen nyert. A direktkieséses szakaszba nem került be, 12. lett.
    
"Az olasz vívót meg kellett volna vernem ahhoz, hogy táblára kerüljek, de olyan nagyon nem bánom, mert hogyha meg is vertem volna őt véletlenül, akkor elgondolkodtam volna rajta, hogy visszalépek, mert éreztem már az utolsó asszókban, hogy a vállamnak nem annyira jó ez. - mondta pályafutása utolsó egyéni asszója után. 

"Én tőröző vagyok, de a párbajtőrcsapatban is kellek, mert nincsen más, aki helyettesítsen, hiszen arra kaptam eleve szabadkártyát. Ha már itt vagyok a párbajtőrcsapatban, akkor adtak egy lehetőséget, hogy a párbajtőr egyéniben is szerencsét próbáljak. A tőrre sajnos nem kaptam meg, ez nagy szívfájdalmam, de a két csapatban igyekszem helytállni. Azokban éremesélyeket látok" - tette hozzá.

 A magyarok eredménye a direktkieséses táblán, párbajtőr, nők (A kategória):


nyolcaddöntő: Krajnyák Zsuzsanna-Justine Charissa NG (hongkongi) 15-12
Veres Amarilla-Shelby Jensen (amerikai) 15-5

negyeddöntő:
Veres-Alena Jevdokimova (orosz) 15-13
Csing Pien (kínai)-Krajnyák 15-4

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását