2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Örülhet az e-autó piac

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött az ALTEO és az AutoWallis azzal a céllal, hogy a jövőben összehangolják az e-mobilitáshoz kapcsolódó szolgáltatásaikat - közölte a két társaság közös közleményben szerdán az MTI-vel.
2021. július 7. szerda 11:03 - HírExtra

A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalatok megállapodása az e-autók töltéséhez kapcsolódó innovatív energetikai megoldások értékesítésére is kiterjed.
    
Az ALTEO és az AutoWallis a töltési infrastruktúra fejlesztésével, valamint az e-autók forgalmazásának további erősítésével is segíti majd a piac fejlődését.
    
Az előző év azonos időszakához képest az idei év első felében csaknem 50 százalékkal több elektromos gépjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon, és a szakemberek szerint ezt a bővülést a töltési infrastruktúrának is követnie kell.
    
Novotny Dénes, az ALTEO e-mobilitási üzletágának vezetője szerint otthon és a munkahelyen lehet legkényelmesebben tölteni a járműveket, azonban ez akkor tud igazán költséghatékonyan megvalósulni, ha a töltőberendezések kiépítése fenntarthatóan valósul meg.
    
Ormosy Gábor, az AutoWallis Nyrt. vezérigazgatója a közleményben elmondta, hogy az AutoWallis csoport kiskereskedelmi üzletága 2020-ban közel 1000 darab elektromos, illetve hibrid gépjárművet adott el a csoport által lefedett 14 országban. Ormosy Gábor hozzátette, hogy a csoport teljes szervizhálózata felkészült az elektromos autók javítására, ellátására, a szalonokban pedig kivétel nélkül rendelkezésre állnak elektromos töltők.
    
A közleményből kiderül, hogy bár a hangsúly az e-mobilitáson van, a megállapodás kiterjed arra is, hogy az AutoWallis csoport gépjárműkereskedéseinek és szervizeinek az ALTEO saját, többségében megújuló alapú energiatermeléséből származó villamos energiát biztosít. Szintén része a stratégiai partnerségnek a töltéshez kapcsolódó innovatív energetikai megoldások értékesítése, mint például a dinamikus energiamenedzsment, a későbbiekben pedig az energiatárolás.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását