2021. december 2. - Melinda, Vivien

A honvédség segíti a vidéki oltásokat

A Magyar Honvédség a lehető legközelebb hozta az oltás lehetőségét a kistelepüléseken élőknek - mondta a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal vezetője kedden az Ásotthalomra érkező honvédségi oltóbusznál újságíróknak.
2021. június 1. kedd 12:04 - HírExtra

Juhász Tünde kormánymegbízott a helyi művelődési ház udvarán felállított mobil oltóállomásnál kiemelte: a megyében öt héttel ezelőtt, április végén jártak a Magyar Honvédség oltóbuszai, hogy naponta reggel 8 órától este 6 óráig minél több ember felvehesse a Pfizer-vakcina első adagját.
    
Az elmúlt napokban a katonák ismét végigjárják a nyolc kistelepülést, hogy mindenki megkaphassa a oltóanyag második adagját is.
    
A két katonai oltóbusz szombaton, vasárnap és hétfőn eddig már hat helyen járt Csongrád-Csanád megyében: Nagymágocson, Balástyán, Földeákon, Apátfalván, Üllésen és Bordányban. Az oltássorozatot kedden Ásotthalmon és Kiszomboron zárják.
    
A mobil oltópontokon naponta 180 ember oltását tudják vállalni, így a nyolc településen kedd estig összesen nagyjából 1500-an szerezhetnek védettséget.
    
Juhász Tünde kitért arra: az oltási tevékenység a megye összes kórházi oltópontján folyamatos, és minden jelenleg elérhető vakcinához hozzá lehet jutni. Ez azt jelenti, hogy időpontfoglalással, a regisztrációt követően a jelentkezők a Pfizer-, a Moderna-, a Janssen-, a Sinopharm- és a Szputnyik vakcina közül választhatnak.
    
A Magyar Honvédség oltóbuszai 2021. március 27-e óta járják az országot, segítve a kisebb településeken élőket abban, hogy könnyebben és szakszerű körülmények között szerezzenek védettséget a koronavírussal szemben.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását