2024. május 6. - Ivett, Frida

MSZP: Felelős, bölcs döntés született Írországban

Az MSZP szerint Írország felelős és bölcs döntést hozott, amelynek az lesz az eredménye, hogy az európai együttműködés hatékonyabb lehet - írta szombati közleményében Mesterházy Attila szocialista frakcióvezető.
2009. október 3. szombat 20:58 - HírExtra
A szocialisták szerint átláthatóbbá válhatnak az intézmények, kiegyensúlyozottabbá a közösségi döntések, a jövőbeni együttműködés pedig erősebb szociális vívmányokat, tudatosabb és hatékonyabb környezetvédelmet, valamint tervezhetőbb és biztonságosabb energiapolitikát jelent az unió országainak.

Mesterházy Attila kiemelte: az ír népszavazással - úgy tűnik - egy újabb fejezet kezdődik az Európai Unió életében, a szigetország lakói amellett álltak ki, hogy az unió államai még szorosabbra fűzzék kapcsolatukat.

A frakcióvezető szerint Írország a közös jövőre szavaz, és arra, hogy a jelenlegi és a leendő tagországok együtt alakítsák a jövőt. "Felelős és bölcs" döntésük eredményeként az európai együttműködés hatékonyabb lehet, és így "több eszközünk és lehetőségünk lesz a gazdasági válság kezelésére is: nagyobb eséllyel vehetjük fel a versenyt a világ más régióival, és gyorsabb növekedési pályára állíthatjuk az Európai Uniós országok gazdaságát" - tette hozzá.

A közleményben a szocialista politikus úgy fogalmazott, hogy Magyarország kezdeményezése, az európai kisebbségekhez tartozók jogainak védelme is nagyobb hangsúlyt kap majd. "Bízunk benne, hogy az ír igent Lengyelország és Csehország ratifikációja követi", és mielőbb hatályba léphet a lisszaboni szerződés" - írta.

A dublini kormány tagjai és a dokumentumot elutasító csoportok nem sokkal a szavazatok összeszámlálásának megkezdése után szombaton egybehangzóan azt közölték, hogy elfogadta az ír választópolgárok többsége az EU reformszerződését az erről rendezett második népszavazáson. Az írek a tavaly júniusi első népszavazáson még elutasították a reformszerződést.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását