2024. április 18. - Andrea, Ilma

Összellenzéki tiltakozás

Mi, a hatpárti demokrata ellenzéki szövetség vezetői határozottan tiltakozunk az ellen, hogy az Orbán-kormány politikai büntetőhadjáratot folytat az önkormányzatok, köztük kiemelten Budapest ellen - áll a közös ellenzéki közleményben.
2021. január 19. kedd 08:55 - HírExtra

A közlemény szövege

"Egyetértünk abban, hogy a magyar embereknek joguk van tudni: az Orbán-kormány az önkormányzatok kivéreztetésére játszik, elvtelen és esztelen megszorításainak kárvallottja pedig több millió honfitársunk. A legalább százmilliárd forintos, önkényes és politikai indíttatású elvonásról az önkormányzatoknak kötelességük tájékoztatni a magyar embereket.

Mert mindaz, amit az Orbán-kormány elvesz az önkormányzatoktól, a magyar emberek által nap mint nap igénybe vett, biztonságot jelentő közszolgáltatásoktól veszi el. Az Orbán-kormány az egyetlen Európában, amely a koronavírus-járvány és a válság idején – támogatás helyett – az utolsó bevételeiktől is megfosztja az önkormányzatokat, magukra hagyva a bajba jutott embereket, vállalkozásokat. Teszi ezt úgy, hogy csak az elmúlt hetekben több százmilliárd forintnyi közpénzből csinált magánvagyont alapítványok támogatásával, a saját hatalmi-gazdasági érdekeit finanszírozva.

Számos példa mutatja, hogy az önkormányzatok szerte az országban sikeresebben védekeznek a járvány ellen, mint az Orbán-kormány; érzékenyebben, szolidárisabban kezelik a pandémiával együtt járó gazdasági válságot is. Orbán éppen ettől a cselekvőképességtől akarja megfosztani az erejükön felül védekező önkormányzatokat. A fővárosi köztájékoztatási kampányban feltett kérdésre, amely szerint ki az, aki nem érdekelt Budapest és az önkormányzatok működőképességének fenntartásában, a közszolgáltatások biztosításában, a válasz egyértelmű: Orbán és kormánya. Orbán és kormánya fosztja ki az önkormányzatokat. Márpedig a városaink kifosztása nem kormányzás.

A demokrata ellenzéki szövetség a 2022-es kormányváltás után helyreállítja az önkormányzatiságot, biztosítja a települések autonómiáját, és politikai megfontolásoktól mentes, a településeken élő polgárok érdekeit szem előtt tartó finanszírozást biztosít az önkormányzatoknak."

DK
Jobbik
LMP
Momentum
MSZP
Párbeszéd

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását