2024. április 18. - Andrea, Ilma

Könyv a két magyar futólegendáról

Győzelmek és emlékek szögescipőben címmel megjelent Török Ferenc könyve az 1950-es és 60-as évek két magyar futólegendájáról, Béres Ernőről és Szabó Miklósról.
2020. október 29. csütörtök 16:49 - HírExtra

A mű csütörtöki sajtóbemutatóján megjelent a két, már kilencvenes éveiben járó közép- és hosszútávfutó főhős is. Az 1952-es, helsinki olimpián 5000 méteren hetedik helyezett Béres Ernő bevallotta, hogy amikor felvetődött a könyv ötlete, először megijedt, hogyan tudja felidézni majd ennyi év távlatából a régi emlékeket. Béres Ernő tagja volt Garay Sándorral, Rózsavölgyi Istvánnal és Iharos Sándorral az 1953. szeptember 23-án 4x1500 méteren világcsúcsot elért váltónak.
    
Az 1956-os, melbourne-i olimpián szintén 5000 méteren negyedik helyezett Szabó Miklós elmondta, jó érzés volt visszaemlékezni a pályafutására, melynek kapcsán előkereste régi edzésnaplóit, és a féléves alkotási folyamat során olyan történetek jutottak eszébe, melyekre már régen nem is gondolt.
    
Gál László szaklektor kiemelte, hogy a könyv nagy összefogással, többek között a Magyar Atlétikai Szövetség, a Testnevelési Egyetem, az Emmi sportért felelős államtitkárság és a Magyar Sportújságírók Szövetsége Nagy Béla-programjának támogatásával jött létre.
    
Szalma László, a TE tanszékvezető egyetemi docense, Európa-bajnok távolugró arról beszélt, hogy a művel népszerűsíteni szeretnék a sportágat, valamint példát mutatni a fiataloknak, hogy megismerjék a múltat, a magyar atlétika egy nagy korszakát.
    
"Azt hittem, hogy mindent tudok Ernő bácsiról és Miklósról, de kiderült, hogy ez nem így van" - mondta Török Ferenc, akinek a most megjelent mű már a 13. könyve. A szerző arra is kitért, hogy a munka során a főszereplők élő lexikonként meséltek a múltról.
    
A 12 fejezetből álló, több mint száz fotóval illusztrált könyv - amelyhez Monspart Sarolta, a Nemzet Sportolója, tájfutó világbajnok, írta az egyik előszót - 4400 forintos áron vásárolható meg.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását