2024. április 19. - Emma

A Műegyetem is részt vesz egy fontos EU-projektben

Az európai műszaki diploma rendszerének kialakítását célzó egyetemi szövetség része lett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BMGE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény hétfőn az MTI-t.
2020. július 13. hétfő 12:02 - HírExtra

Az Európai Mérnöki Tanulás, Innováció és Tudomány Szövetség (Eelisa) hét európai ország nyolc vezető egyetemének részvételével jött létre és a következő három évre 5 millió eurós támogatást nyert közös képzésekre - írták.
    
A szövetség távlati célja az európai műszaki diploma rendszerének kialakítása, az együttműködés az okos-, zöld és rugalmas városokat (smart, green and resilient cities), illetve az ipar 4.0-t érintő képzések összehangolását is érinti. Az Eelisa-közösség létrehozása ösztönzi a műszaki felsőoktatásban a módszertani kutatásokat és további innovatív képzések bevezetését teszi majd lehetővé - közölték.
    
A Madridi Műszaki Egyetem vezetésével megvalósuló szövetség a műszaki képzésben résztvevő diákok, kutatók és adminisztratív területen dolgozó munkatársak mobilitását is elősegíti. A szervezet a mesterképzésekre összpontosítja kezdeti tevékenységét, amelyet a későbbiekben az alap- és a PhD-képzésekre is terveznek kiterjeszteni. A program a felsőoktatás, a gyártástechnológiák, a kutatásfejlesztés terén szerzett tapasztalatok megosztását is célozza.     

Az oktatási együttműködések erősítse és kiterjesztése érdekében a szövetség tagjai európai egyetemközi campus létrehozását, a tagok által ajánlott tantárgyak, tevékenységek adatbázisának kialakítását, valamint közös diplomák és bizonyítványok kiadását is tervezik - ismertették.
     
"A Műegyetem a szövetség keretében elért eredményekkel hozzá kíván járulni mind a hazai, mind a nemzetközi műszaki felsőoktatás általános minőségfejlesztéséhez" - idézte a közlemény Józsa Jánost, a BMGE rektorát.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását