2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Felértékelődhetnek a lakások

A jelenlegi helyzet hatására a lakás, mint stratégiai és befektetési szempontból is fontos eszköz, felértékelődhet, ami viszont a keresletet generálhatja. A járvány hatásait körbejáró interjú-sorozatunk következő részében ezúttal az Otthon Centrum szakértőjét, Soóki-Tóth Gábort kérdeztük.
2020. április 27. hétfő 12:39 - HírExtra

– Az Otthon Centrumnál milyen keresleti-kínálati változásokra számítotok a következő hónapokban?

– A válság hatásai tekintetében két forgatókönyv lehetséges. Az első változatnál a vészhelyzeti korlátozások őszig is eltarthatnak, ami a gazdaság jelentős visszaesését okozhatja. Ez a 2008-as pénzügyi válsághoz hasonló eredményt hozhat a piacon, és akár a 2009-2013 közötti évekhez hasonló tranzakciószámokat és árszinteket jelenthet.

– És melyik lenne az optimistább forgatókönyv?

– Egy kedvezőbb forgatókönyv szerint nyár folyamán óvatosan normalizálódhat a helyzet, ami a gazdasági visszaesés tekintetében kedvezőbb, és egyúttal a piac visszapattanását is hozhatja. Erre a lehetőségre a kelet-ázsiai SARS vírusjárvány hatását lehet példaként említeni, amely a mostanihoz hasonló visszaesést hozott az érintett piacokon, azonban néhány hónapon belül visszatértek a tranzakciók és az árak az eredeti trend közelébe.

– Mit jelenthet ez nálunk?

– Ez a magyar lakáspiacon a korábbi évek töretlen árnövekedésének megállását, stagnálást, egyes részpiacokon árcsökkenést jelent, hiszen erre utaló jelek voltak már 2019-ben is. A nagy kérdés az, hogy milyen tartós hatása lesz a jelenlegi helyzetnek akár az egyéni életstratégiák, gazdasági kilátások, bizalom tekintetében, amelyek meghiúsíthatják a tranzakciókat (azok számára, akik gazdaságilag nehéz helyzetbe kerülnek). Ugyanakkor a jelenlegi helyzet hatására a lakás, mint stratégiai és befektetési szempontból is fontos eszköz felértékelődhet, ami viszont a keresletet generálhatja.

– Az árak alakulására mindez milyen hatással lehet?

– Az árak tekintetében a tavalyi év első és második féléve között már érzékelhető volt, hogy főleg a vidéki városokban és a kisebb településeken csökkent az érdeklődés az ingatlanok iránt. Ez elsősorban a családi házak körében vezetett némi árcsökkenéshez, illetve a társasházi lakásoknál is stagnálás mutatkozott az árakban.

Otthontérkép Csoport

Forrás: otthontérkép csoport
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását