2024. április 18. - Andrea, Ilma

Szűkül a kör Trump ellenfelei közt

Amy Klobuchar minnesotai szenátor is kiszállt a Demokrata Párt elnökjelöltségéért folyó küzdelemből, és várhatóan Joe Bident támogatja majd.
2020. március 3. kedd 09:18 - HírExtra

    A minnesotai szenátor egy nappal azt követően jelentette be döntését, hogy kiszállt a versengésből Pete Buttigieg egy indianai kisváros volt polgármestere is.

    Amy Klobuchar az eddig jelölőgyűléseken és előválasztásokon nem szerepelt különösebben jól, egyedül a New Hampshire államban tartott előválasztáson ért el elemzők által érdemlegesnek minősített eredményt: ott harmadik lett. Nevadában és Dél-Karolinában nagyon lemaradt vetélytársai mögött. Nevadában például az egyik jelölőgyűlésén kevesebb, mint száz ember jelent meg, vasárnap pedig Minnesotában olyan hevesen tüntettek ellene, hogy lemondta a kampányrendezvényét.

    A kampányban egyébként a 60 esztendős politikus mérsékelt jelöltként jellemezte magát, elutasította Bernie Sanders vermonti szenátor programját az alanyi jogon járó egészségbiztosítás bevezetésére, és gyakran hangoztatta, hogy 14 éves szenátusi karrierje során mindig képes volt együttműködni republikánus politikusokkal.

    Amy Klobuchar azonban a "saját" államán, Minnesotán kívül egyetlen tagállamban sem tett szert átütő támogatottságra. S bár kampánymenedzsere még a múlt héten is arról számolt be, hogy folyamatosan érkezik anyagi támogatás, a New Hampshire-ben tartott előválasztás után például 12 millió dollár adomány érkezett a kampányszámlára, a szenátornő nem tudott versenyre kelni vetélytársai jobban finanszírozott és jobban szervezett kampányaival. Visszalépése elemzők szerint Joe Biden volt alelnök esetleges elnökjelöltségét erősíti.

    Klobuchar hétfőn este már együtt kampányolt Joe Bidennel a texasi Dallasban. Egyelőre nem világos, hogy az eddigi választási folyamatban megszerzett 7 delegátust is Biden támogatására szólítja-e fel.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását