2020. április 4. - Izidor

Ennyi a feketemunka az EU-ban és nálunk

Az európaiak 33 százaléka, a magyarok 38 százaléka ismer olyan embert, aki feketén dolgozik, miközben uniós szinten 3 százalék, Magyarországon pedig 4 százalék azok aránya, akik be nem jelentett fizetett tevékenységet végeztek az elmúlt 12 hónapban - derült ki az Európai Bizottság felméréséből a feketemunka jelenségéről, amelyet hétfőn ismertettek.
2020. március 3. kedd 10:21 - HírExtra

    A bizottság közleménye szerint a feketemunka legjellemzőbb esetei közé tartozik, amikor egy kereskedő, illetve szolgáltató nem ad számlát az elvégzett munkáról. A felmérésben megkérdezettek egytizede nyilatkozott úgy, hogy fizetett az elmúlt évben számla nélkül szolgáltatásért, Magyarországon ez az arány 15 százalék volt.


    A válaszok alapján a legtöbb feketén nyújtott szolgáltatás között az első helyen a ház körüli javítási és felújítási munkák állnak. Erről az unió egészében a válaszadók 30 százaléka, Magyarországon 33 százaléka nyilatkozott így.  Második helyen a fodrászati és szépségápolási kezelések állnak uniós szinten 27 százalékkal, Magyarországon 48 százalékkal.
    Uniós szinten a válaszadók 19, míg Magyarországon 30 százaléka monda azt, hogy az autók, mobiltelefonok és egyéb tárgyak javítása esetében tapasztaltak feketén végzett munkát.


    Megjegyezték továbbá, hogy az élelmiszer-vásárlás során az uniós válaszadók 16 százaléka, a magyar válaszadók 40 százaléka találkozott azzal, hogy nem kapott számlát a termékért. Az Európai Bizottsági arról is beszámolt, hogy kampányt indított a feketemunka és a feketefoglalkoztatás felszámolásáért.


    A kezdeményezés arra kívánja felhívni a munkavállalók, a vállalkozások és a szakpolitikai döntéshozók figyelmét, hogy a be nem jelentett foglalkoztatás megfosztja a munkavállalókat attól, hogy szociális védelemben részesüljenek, torzítja a cégek közötti versenyt, és óriási veszteséget okoz az államháztartásoknak.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását