2024. április 20. - Tivadar

Meg kell védeni a forintot az MSZP szerint

A kormánynak és a jegybanknak be kellene avatkoznia a forint védelme érdekében - közölte az MSZP elnökhelyettese hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten, megjegyezve: a gyengülő forint miatt ráadásul a magyar munkavállalókon keresnek a multinacionális cégek.
2020. február 3. hétfő 17:09 - HírExtra

    Mélyponton van a forint az euróhoz képest, százmilliárd forintos lyuk tátong a költségvetésen és gyorsul az infláció - sorolta a problémákat Szakács László.

    Szerinte a gyengülő forint nem kedvez az infláció megállításának, jó viszont a multinacionális cégeknek, amelyek forintban fizetnek ki, de euróban számolnak el. Példaként említette, hogy ha egy multi egy alkalmazottjának 300 ezer forintot fizet, akkor ez 300 forintos euró mellett 1000 eurójában került, most azonban csak 880-890 eurójába.

    Az ellenzéki politikus elmondta, a magyar kormány is sok mindent euróban fizet ki, például a letelepedési, azaz a "Rogán-kötvényeket". Ezek a kötvények most járnak le, visszajár a pénz, és megint a magyar adófizetők járnak majd rosszul - hangoztatta.

    Szakács László közölte, írásbeli kérdéssel fordul Matolcsy Györgyhöz, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökéhez és Varga Mihály pénzügyminiszterhez. Hozzátette: a legfőbb kérdés az, hogy a két vezető beszél-e egymással. Varga Mihálytól azt is megkérdezi, elegendő-e a költségvetési tartalék az árfolyamromlásra, illetve mennyivel kerülnek többe most a letelepédési kötvények - sorolta kérdéseit. Szakács László a jegybank elnökétől azt kérdezi, mennyit keresett az MNB azzal, hogy "olcsósították" a forintot.

    Komjáthi Imre MSZP-alelnök felidézte, hogy a múlt héten Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára arról beszélt: nyolcvanhárom hónapja folyamatosan emelkednek a bérek. Az ellenzéki politikus azt firtatta, mi az oka annak, hogy a szakszervezeti vezetők mégis kétszámjegyű béremelésért "kopogtatnak a kormány ajtaján", vagy hogy egy mestervizsgával rendelkező kezdő tanár fizetését hozzá kell igazítani a minimálbérhez.

    Az alelnök szerint a helyzetet konzerválja a jelenlegi rossz adórendszer, amely a gazdagokat még gazdagabbá, a szegényeket még szegényebbé teszi, ezért progresszív adózásra lenne szükség.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását