2022. január 25. - Pál

Írtó régi leletek bukkantak elő

Bronzkori telepnyomokat, valamint Árpád-kori bogrács- és fazéktöredékeket, egy kemence omladékait és egy sírt is találták a régészek egy Baja határában zajló építkezésen - tájékoztatta Keszthelyi Orsolya ásatásvezető régész az MTI-t.
2019. február 16. szombat 16:30 - HírExtra
 

A Kecskeméti Katona József Múzeum munkatársa elmondta: a terület környéke már a hetvenes évek óta régészeti lelőhelynek tekinthető, az akkori feltárás során ugyanis a régészek egy avar kori temető maradványaira leltek.

A mostani területen, Baja határában, az 51-es számú főút mellett zajló építkezésen, ahol a Mogyi-gyár készáruraktára és mázsarakodója épül, december óta dolgoznak a szakemberek. A régészeti megfigyelés munkálatai során egy kemence omladéka mellett egy bogrács- és fazéktöredékeket rejtő Árpád-kori hulladékgödör került elő.

A terület nyugati részén őskori telepnyomokra: gödrökre és árkokra bukkantak, amelyben szintén edénytöredékeket találtak. A régész szerint, a leletek mindenképpen egy néhai település nyomaira utalnak, vagyis feltehetően már az őskorban is éltek az egykor vízfolyásos, mocsaras területen, illetve a löszös, homokos dombháton. Baja területéről egyébként már korábban is kerültek elő az őskorból származó leletek, így a most megtalált maradványok is adatokkal szolgálnak a kor történetének pontosabb megismeréséhez.

A terület keleti-északkeleti részén egy sírt és benne egy szinte teljes emberi csontvázat is találtak a régészek. Az elhunyt mellé azonban nem helyeztek el használati tárgyakat, nem találtak edényeket, fegyvereket, sem viseleti elemeket és ékszereket sem, ezért nagyon nehéz meghatározni, hogy milyen korszakból is származhat. A nyugat-keleti tájolás azonban a kora Árpád-korra és a bronzkori halomsíros kultúrára volt jellemző - magyarázta a szakember. Keszthelyi Orsolya elmondta: a megfigyelést a földmunkák befejezéséig folytatják. Később a leleteket a kecskeméti múzeumban restaurálják, majd a bajai Türr István Múzeumba kerülnek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását