2024. március 29. - Auguszta

Polgár Judit sakkprogramja Kínában

Polgár Judit Sakkpalota és Sakkjátszótér programjait szeptembertől már Kínában is alkalmazni fogják.
2018. július 20. péntek 09:17 - HírExtra
 

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a Sakkpalotában résztvevő magyar gyerekek 40 százalékkal jobb eredményt értek el a tantárgyi kompetencia teszteken, s a jövőben az ázsiai országban az óvodás és iskoláskorú gyermekek is megismerkedhetnek vele. A kommüniké kiemeli, minden idők legjobb női sakkozója vasárnapig egy ötnapos versenyen tartózkodik Kínában, ahol a gyerekekből álló csapatok nemcsak a sakktábla mellett, de a csapatszintű, a közösségi és a társadalmi problémák megoldása terén is bizonyíthatják rátermettségüket.

Ezt követően Polgár Judit személyesen is felkeresi a programhoz ősztől csatlakozó iskolákat, és az intézmények igazgatóit előadáson vezeti be a Sakkpalota rejtelmeibe.

"2016-ban kezdődtek meg a tárgyalások arról, hogy a programjaink a négy-tízéves kínai gyermekek számára is elérhetővé váljanak" - idézi a közlemény Polgár Juditot, aki kiemelte: hisz abban, hogy a sakk felhasználása nagyban segít a 21. század generációjának elsajátítani azokat a képességeket, amelyek elengedhetetlenül szükségesek a sikeres felnőttkorhoz.

"Valljuk, hogy a sakk révén a gyerekek később alkalmazkodni tudnak a folyamatosan változó helyzetekhez, egyéni gondolatokkal érvényesülhetnek a közösségükben. Játék közben gyakorolhatják a döntéshozatalt, és a tetteikért is megtanulhatnak felelősséget vállalni" - hangsúlyozta a program megalkotója.

A Sakkpalota 2013 óta választható tantárgyként a magyar nemzeti alaptanterv része, már 350 iskolában vezették be, közel 15 ezer gyerekhez jutott el országszerte, és csaknem 1000 tanító végezte el "A tehetségfejlesztő sakk, mint oktatási eszköz elnevezésű" 30 órás akkreditált pedagógiai továbbképzést - fejti ki a kommüniké, amely leszögezi: a programban résztvevő tanárok nem sakkot, hanem sakkal tanítanak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását