2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Tovább bővült a turizmusunk

13 százalék feletti volt a növekedés a belföldi turizmusban a második negyedévben a Szallas.hu elemzése alapján. A vállalat ennél is nagyobbat nőtt az elmúlt három hónapban: a közvetített forgalom belföldön 20 százalékkal, míg külföldön 35 százalékkal nőtt. Az egy-két éjszakás kikapcsolódások voltak a legnépszerűbbek, a foglalások 77 százalékát tették ki; Budapest, Siófok és Eger voltak a legvonzóbbak.
2018. július 10. kedd 13:06 - HírExtra


Két négynapos és egy háromnapos hosszú hétvége esett a második negyedévre, ami élénkítően hatott a belföldi turizmusra: a 13 százalékot is meghaladta a bővülés a második negyedévben tavalyhoz képest. A Szallas.hu által közvetített forgalom itthon 20 százalékkal gyarapodott a 2017-es év ugyanezen időszakához képest, a külföldre közvetített forgalom pedig 35 százalékkal nőtt.

„A bővülés nem csak forintban értendő: összesen 15,9 százalékkal több foglalást regisztráltunk április-június viszonylatban tavalyhoz képest” – mondta Keresztes Nóra, a Szallas.hu marketing menedzsere. A második negyedév legtelítettebb napja április 28-a, szombat volt, ami a május elsejei négynapos hosszú hétvégére esett.

Továbbra is az egyéjszakás kikapcsolódások bizonyultak a legnépszerűbbnek, a foglalások 43 százalékát tették ki. Az üdülések harmada kétéjszakás, minden tizedik pedig hároméjszakás volt. Még mindig az apartman (24%), a vendégház (20%) és a panzió (18,7%) a legkeresettebb szállástípusok, a foglalások közel kétharmada szólt ezekbe. A Szallas.hu adatai alapján a 4-5 csillagos hotel kategóriában 82 ezer forintot fizettek a vendégek egy-egy szálláshelyért. Ennél jóval olcsóbban megúszta, aki apartmanban, vendégházban vagy panzióban hajtotta álomra a fejét, ők 31 ezer forint alatti összeget fizettek.

„Az átlagos foglalási érték az összesített adatok szerint egyébként 36 400 forint volt a vizsgált időszakban” – tette hozzá a szakember. Ötből négy foglalás 50 000 forint alatti volt, minden ötödik pedig 50 és 100 ezer forint közötti értéket képviselt. Csupán a foglalások alig 4 százalékáért fizettek 100 és 150 ezer forint között, és elenyésző volt az ennél is drágább üdülések aránya. „Előfordultak kirívó esetek is: a legolcsóbb foglalás 1800 forint volt, míg a legdrágább másfélmilliónál is többe került” – árulta el Keresztes Nóra. Nagyjából minden ötödik foglalást SZÉP-kártyával rendeztek, szállásonként átlagosan 58 ezer forint értékben.

Budapest, Siófok és Eger voltak a negyedév sztárjai

A három legnépszerűbb úti cél a második negyedévben a főváros, Siófok és Eger voltak, de Hajdúszoboszló, Balatonfüred, Szeged is a legkedveltebbek közé tartoztak. A top 10-es listára még Pécs, Gyula, Debrecen és Miskolctapolca fértek fel. „A belföldi turizmus élénkítésére tavaly új szolgáltatást vezettünk be: a foglalásokhoz a környező látványosságokat is kiajánljuk kedvcsináló leírás és kedvezménykupon formájában. Ezek kapcsán elmondható, hogy az április-júniusi szezonban az egri vár, a Miskolctapolca Barlangfürdő és a Hévízi Tófürdő voltak a befutók” – nyilatkozta a marketinges szakember. Megyéink közül Pest, Somogy és Veszprém voltak a legvonzóbbak, a foglalások mintegy harmada valamelyikbe szólt. A külföldre indulók körében pedig Zakopane, Krakkó és Boroszló voltak a kedvencek.


Top 10 belföldi úti cél

1. Budapest

2. Siófok

3. Eger

4. Hajdúszoboszló

5. Balatonfüred

6. Szeged

7. Pécs

8. Gyula

9. Debrecen

10. Miskolctapolca



Top 10 külföldi úti cél

1. Zakopane

2. Krakkó

3. Boroszló

4. Szováta

5. Torockó

6. Crikvenica

7. Parajd

8. Kolozsvár

9. Zadar

10. Székelyudvarhely



Top 5 program a foglalók körében

1. Egri vár

2. Miskolctapolca Barlangfürdő

3. Hévízi Tófürdő

4. Zalakarosi Fürdő

5. Festetics-kastély

 
Forrás: Sakkom
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

gyandras
2018. július 11. 12:02
Ideális választás Pécs városa, rengeteg a látnivaló. Ajánlom szállásunkat is a cikket olvasóknak akik Pécsre jönnének: https://szabadsagapartmanpecs.hu/
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását