2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Jól jön a kampány a turizmusnak

Jótékony hatással van a turisztikai létesítmények működésére, a kiemelt desztinációk iránt növeli az érdeklődést a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) nyári kampánya - mondta Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége alelnöke az M1 aktuális csatornán hétfőn.
2018. június 18. hétfő 11:30 - HírExtra
 

Kiemelte: a kampány az olyan hagyományosan népszerű turisztikai térségekre összpontosít, mint a Balaton, Tokaj és Sopron-Fertő vidéke, ugyanakkor kevesek által ismert látványosságokra is felhívja a figyelmet - így például a balatonszentgyörgyi Csillagvárra.

Flesch Tamás megjegyezte: tavaly rendkívül sikeres, rekord teljesítményű évet könyvelt el a turizmus, ráadásul idén az első félévben ezt az eredményt 10 százalékkal sikerült meghaladni.

Szerinte az egyre javuló teljesítmény hátterében az áll, hogy több pénz jut a pihenésre, sok volt a hosszú hétvége idén és a Szép-kártyát is sokan vették igénybe.

Ma már nem elég jó szállodát üzemeltetni, a szálláshely köré különféle attrakciókat kell szervezni, amelyek lehetnek kulturális, sportos vagy gasztronómiai programok is - emelte ki. Szerinte egyre több szállásadó képes megfelelni az új igényeknek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását