2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A lengyelek körmére néz az EU - joggal

Kötelezettségszegési eljárást indított Lengyelország ellen az Európai Bizottság a legfelsőbb bíróságra vonatkozó törvény miatt, amelynek értelmében a héten kényszernyugdíjaznák a testület minden harmadik jelenlegi tagját - jelentették be hétfőn Brüsszelben.
2018. július 2. hétfő 16:23 - HírExtra
 
Margarítisz Szkínász bizottsági szóvivő arról számolt be, hogy úgynevezett hivatalos felszólító levelet küldtek Lengyelországnak, s ezzel megindult az eljárás az igazságszolgáltatás függetlenségét aláásó jogszabály ügyében.

A lengyel hatóságoknak egy hónapjuk van válaszolni az ismertetett kifogásokra. Amennyiben nem érkezik válasz, vagy pedig Lengyelország olyan észrevételeket tesz, amelyek nem tekinthetők kielégítőnek, az Európai Bizottság úgy dönthet, hogy a jogsértési eljárás következő lépéseként úgynevezett indokolással ellátott véleményt küld Varsónak. Ezt követően - ha szükséges - az Európai Bíróság elé vihetik az ügyet.

A brüsszeli testület emlékeztetett rá, hogy bár a kérdést már az úgynevezett jogállamisági párbeszéd keretében is megvitatták, ez nem járt kielégítő eredménnyel. Mint írták, nincs jele előrelépésnek a folyamatban, ezért született a sürgősségi döntés, a bizottság azonban továbbra is kész a párbeszéd folytatására, hogy sikerüljön orvosolni a lengyel jogállamiságot fenyegető rendszerszintű veszélyeket.

A sokak által aggályosnak tartott lengyel igazságügyi reform keretében 65 évre csökkentik a legfelsőbb bíróság mostani tagjaira vonatkozó nyugdíjkorhatárt, így a 72 bíró közül 27-nek kedden nyugdíjba kell vonulnia. A bírálók szerint ezzel az utolsó független bíróság is megszűnhet rendesen működni az országban.

Az Európai Bizottság a jogállamiság rendszerszintű megsértésének kockázata miatt tavaly decemberben megindította Varsóval szemben az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti, atomfegyverként is emlegetett, eddig példátlan eljárást.

A hetes cikk olyan, többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely - az uniós alapértékek súlyos és módszeres megsértése esetén - végső esetben akár az érintett állam szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat, ehhez azonban az összes többi tagország egyhangú támogatására van szükség, amit szakértők szinte kizártnak tartanak.

Az utóbbi években a magyar kormányzat mellett sok bírálat érte a lengyel kormányt is, elsősorban amiért sokak szerint csorbítani kívánja az igazságszolgáltatás függetlenségét.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását