2024. június 1. - Tünde

Összeütközött két vonat: halottak, sok sebesült

A balesetben tíz ember életét vesztette, húszan súlyosan húszan pedig könnyebben sérültek meg.
2011. január 30. vasárnap 09:23 - HírExtra
Németország keleti részén, a Szász-Anhalt tartományban fekvő Oschersleben közelében ütközött össze egy elővárosi vonat és egy tehervonat.

Az ütközés következtében mindkét vonat kisiklott. A HarzElbeExpress (HEX) német vasúttársaság szerencsétlenül járt elővárosi vonata Magdeburgból Halberstadtba közlekedett. Azt egyelőre továbbra sem tudni, hogy mi okozta a balesetet.

Több mint 150 tűzoltót, mentőst és rendőrt vezényeltek ki a helyszínre. A vasúti pálya, ahol a baleset történt egy pár sínből áll, és a két szerelvény nagy sebességgel ütközött.

Az elővárosi vonaton, amelynek maximális kapacitása mintegy száz ember, ötvenen utaztak. A balesetben tíz ember életét vesztette, negyven sérültet pedig a közeli kórházba szállítottak be.

Az utóbbi években több súlyos vasúti baleset történt Németországban. Az 1945 utáni időszak legnagyobb vasúti katasztrófája 1998. június 3-án történt, amikor kisiklott egy München és Hamburg között közlekedő Intercity. Az észak-németországi Eshede városnál a vonat harmadik kocsija kisiklott egy váltón, majd a második váltó után keresztbe állt a pályán, és nekicsapódott egy közúti betonhídnak. A tragédia 101 ember életét követelte, 88-an pedig megsérültek.

2006-ban egy egy mágnesvasúti szerelvényt ért baleset az észak-németországi Lathen közelében. Egy Transrapid szerelvény 170 kilométeres óránkénti sebességgel belerohant az emslandi kísérleti pályán várakozó műhelykocsiba. A halottak száma 23 volt, a sérülteké tíz. Ezt megelőzően, 2003-ban hat ember vesztette életét, 25 pedig megsérült, amikor Schrozberg közelében összeütközött két elővárosi vonat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását